Megszólalt a kormány a hamarosan visszatérő Traubisodáról
Dobpergés!
Dobpergés!
Feledésbe merülnek a tradíciók, elsodródunk a gyökereinktől?
Különösen szükség van a hazájukat szerető, a hazájukért tenni akaró és tenni képes fiatalokra.
A használt könyvek akár a vételáruk többszörösét is érhetik.
Hobo és a 80 év.
Már nem számít menőnek a király, a raj és a cool sem.
Meg kell bennük erősíteni a felismerést, hogy amit átélnek, nem normális, nem szükségszerű, és joguk van ennek ellenállni.
Új generációs különbségek alakultak ki a bevándorlással kapcsolatos attitűdökben, különösen Kelet-Európában.
A magyar női válogatottól csak az éremszerzés egyértelmű siker.
A koncertszínházi előadás október 21-én mutatkozik be.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Visszavágott az elveszített kupadöntőért a Veszprém.
Részt vett Vatikánban a nagypénteki misén DJ Vance amerikai alelnök.
Alaptalannak nevezte és tagadta a kínai külügyminisztérium szóvivője pénteken Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vádját, amely szerint Kína fegyvereket szállítana Oroszországnak.
Donald Trump szerint az Egyesült Államok akár felhagyhat az ukrajnai háború lezárására irányuló erőfeszítésekkel, ám jelenleg minkét oldal részéről látja a lelkesedést a háború lezárására – mondta az amerikai elnök.
Gálaesten hirdették ki a díjazottakat.
Veszprém vármegye egyes területeit is érinti a korlátozás.
Ezeregyszáznegyven – ennyi ismeretlen holttest-, holttestrészkörözés aktív jelenleg a rendőrség oldalán.
Mert a farizeusságnak, képmutatásnak, pofátlanságnak tényleg nincs határa.
Gálaesten hirdették ki a díjazottakat.
Veszprém vármegye egyes területeit is érinti a korlátozás.
Ezeregyszáznegyven – ennyi ismeretlen holttest-, holttestrészkörözés aktív jelenleg a rendőrség oldalán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.