Brüsszel: minden fontos uniós intézmény ukrán színekbe öltözött
Az uniós bürokráciának fontosabbá vált Ukrajna, mint a saját tagállamai.
Az uniós bürokráciának fontosabbá vált Ukrajna, mint a saját tagállamai.
A Paks edzője teljesen indokolatlanul, ráadásul tévesen szólt be a Ferencvárosnak Kolozsváron.
A Reform UK vezetője a parlament szeptemberi összehívását követeli, hogy Donald Trump mindkét ház előtt felszólalhasson az állami látogatása során.
Pillanatok alatt 166 millió forint gyűlt össze erdélyi testvéreinknek civil adományokból, amelyet a magyar kormány megduplázott.
Trump korábban Rijádban és Dohában is királyi fogadtatásban részesült
Azt ígérte, képviseletet biztosít nekik a fővárosi önkormányzatban és részt vesz a pride-on.
Egy pillanat alatt aranyozta be 12 gyermek napját.
In Kyiv, PM Viktor Orban expressed the European people's desire for peace.
Orbán Viktor Kijevben az európai emberek békevágyát fejezte ki Ukrajna előtt.
Baranyi Krisztina annyira mérges lett egy ártatlan kérdéstől, mint egy virtigli kommunista. Feltehetően amiatt, mert az.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt alelnöke korábban iskolák és kórházak bezárásáról is beszélt.
Ez a legnagyobb baja saját alelnökével a Tisza-vezérnek.
Magyar Péter körül sorra bukkannak fel a testükkel hírnevet szerzett nők.
A nemzeti konzultáció lehetőséget ad a közteherviselésről szóló egyenes vitára.
Az amerikai elnök hétfőn az izraeli miniszterelnökkel együtt jelentette be javaslatát.
Lassan nap mint nap ártatlanokat mészárolnak migráns hátterű terroristák Európában – fogalmazott az EP-képviselő.
Ismét egy leleplezés.
Az életének 91. évében elhunyt legendás televízióriporter igazi reneszánsz ember volt.
A magyar teniszezőt egy hajszál választotta el a bravúrtól a sanghaji tornán.
A brit művésznő sajátos, egyedi hangjáról híres, amely a közelmúltbeli felvételek alapján egyáltalán nem kopott meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.