Második világháborús bombát találtak Debrecenben
A földmunkák során került elő a szovjet légibomba, ráadásul élesített gyújtószerkezettel.
A földmunkák során került elő a szovjet légibomba, ráadásul élesített gyújtószerkezettel.
A 250 kilós bombát egy iskola területén találták.
A korlátozás több lakóházat és több mint négyezer embert érint, és a környéken megváltozik a közösségi közlekedés is.
Egyetlen év alatt több ezer robbanótestet kellett hatástalanítani.
Feloldották a terület lezárását.
Az éles robbanószerkezetet a helyszínen kell hatástalanítani.
Azóta a mintegy tízezer embert érintő lakosságvédelmi intézkedéseket feloldották.
A rendőrség nagyjából egy kilométer sugarú körben lezárta a területet. Ez több forgalmas útszakasz, köztük a Rákóczi híd lezárását is jelenti.
A háború végétől a honvéd tűzszerészek húszmillió fel nem robbant bombát és lövedéket ártalmatlanítottak.
A háború örökségeként több ezer éles robbanószerkezet lapulhat még a föld mélyén, folyók medrében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Heti gazdasági összefoglaló
A Tisza Párt alelnöke zárt körben bevallotta, mit gondol az ország szuverenitásáról.
A tragédiák kapcsán jogosan vetődik fel mindkét kérdés: mi vezetett idáig és vajon megelőzhető lett volna?
A magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint Gattuso kinevezésével hosszú távon nyerhet Olaszország.
Johnson a háború árnyékában saját zsebeit tömte.
Egyetlen mutató alapján dönteni milliós átigazolásokról komoly kockázat.
Mary Beard brit történész, az ókori Róma neves kutatója elemezte az Egyesült Államok elnökének karakterét és figyelmeztetést is küldött Trumpnak.
Túl lett pumpálva a lufi.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint Gattuso kinevezésével hosszú távon nyerhet Olaszország.
Johnson a háború árnyékában saját zsebeit tömte.
Egyetlen mutató alapján dönteni milliós átigazolásokról komoly kockázat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.