Progresszív szja: baj lenne belőle
A személyijövedelem-adózás terén nincsen jobb az egykulcsos adórendszernél.
A személyijövedelem-adózás terén nincsen jobb az egykulcsos adórendszernél.

Magyar Péter gazdája mentené a menthetetlent.

A FELSZÍN ALATT – Mi az, amit nem tehetünk meg, és mi az, amit meg kellene tennünk az unióval kapcsolatban?

Óriási károkat okoznak az illegális szerek, cél a függők teljes gyógyulása.

Vádat emeltek az elkövető ellen.

Bíró Ferenc a gyanú szerint a szervezet pénzén béreltetett egy autót, amit felesége magáncélokra használt.

A német ipar legnagyobb problémája az egyre nagyobb versenyképességi hátrány.

Kelet-Ukrajna súlyos helyzetben van az orosz taktika és túlerő miatt, írta a The Washington Post.

Minden ország védi az állampolgárai adatait, így jár el Magyarország is.

A hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatása az új pedagógus-életpályatörvény egyik célja – olvasható a Miniszterelnökség közleményében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter viccesnek bizonyult. Sokat kellett rá várni, de megérte.

Nicsak, ki üvölt? – csodálkozik Kocsis Máté

Sokatmondó az a kiemelt figyelem, amellyel az amerikai elnök kezelte a magyar miniszterelnököt.

Élelmiszer-adománnyal enyhít a nehéz helyzeten a magyar kormány.

A fellebbezés elbírálásáig elhagyhatta a börtönt Nicolas Sarkozy.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint a tárgyalás új szintre emelte a magyar–amerikai kapcsolatokat, és bizonyítja, hogy Magyarország számít a világpolitikában.

„Nem elégségesek az Ukrajnának nyújtott segélyek.”

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett a Budapest Honvéd új elnöke.

Mindössze perceket adott a sors arra, hogy a szülök és elsőszülött gyermekük együtt lehessenek.

Mostoha körülmények között játszották le a kanadai Premier League döntőjét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.