Tőzsdére készül a Twin Peaks + videó
Sorozatként egykor meghódította a világot, ma már sikeres gyorsétteremlánc fut ezen a néven.
Sorozatként egykor meghódította a világot, ma már sikeres gyorsétteremlánc fut ezen a néven.
A befektetők annak ellenére lelkesek voltak, hogy a cég tavaly veszteséges lett, elsősorban a koronavírus-járvány okozta kereslet-visszaesés miatt.
Megkerült a tavaly október 24-én „nyoma veszett” Jack Ma (Ma Jün), az Alibaba.com kínai e-kereskedelmi óriáscég alapítója.
A legaktívabb cégek a technológia, az ipar és az egészségügyi szektorból kerültek ki.
Váratlanul leállították az Ant Grup részvényjegyzését Sanghajban, a befektetők csalódottak.
A tőzsdei forgalmat nem befolyásolják a politikai csatározások és az utcai demonstrációk.
Jelentős veszteséget hozott össze eddig idén az Uber, amely fél éve lépett tőzsdére igen magas részvényárfolyam mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A világ ügyei és Magyar Péter ügyei más dimenzióban mocorognak.
Két magyar településen tartottak időközi választásokat.
Autóval ütközött egy motorkerékpáros Martfű és Kengyel között.
Helyére kerültek a velencei gyalogos–kerékpáros híd utolsó elemei.
A tiltakozás válaszul érkezett Keir Starmer miniszterelnök terveire.
Zelenszkij megint nem tudott viselkedni.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség fedte fel a titkot.
Max Verstappen rajt-cél győzelmet aratott vasárnap az Egyesült Államok Nagydíján a texasi Austinban,
„Nagyon sajnálom és mindenkitől elnézést kérek, megbántam a cselekedetemet” – írja a Ferencváros kapusa.
Az ukrán elnök nem kapja meg, amit akar.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.