Lapozó: München érseke a kötelező cölibátus eltörlését javasolja
Szexistának ítélték a gyerekeknek szóló karácsonyi reklámokat a katalánok, mert a lányok babáztak, a fiúk meg autóval játszottak bennük.
Szexistának ítélték a gyerekeknek szóló karácsonyi reklámokat a katalánok, mert a lányok babáztak, a fiúk meg autóval játszottak bennük.
Marijana Petir korábban arról beszélt, hogy szét kell választani a háborús menekülteket és a gazdasági bevándorlókat.
Franciaország radikalizálódás elleni küzdelme a muszlimok iránti gyűlölet felerősödéséhez vezet.
A vallási közösség úgy érzi, egyre nagyobb veszélyben vannak a sokszínűségére büszke országban.
A polgármester tömeggyilkosságnak nevezte az esetet, a terrorizmus gyanúját sem zárták ki.
A szakértő szerint az európai muszlim közösségekben láthatóan erősödik az üldöztetés tudata, miközben az iszlamofóbia elleni harc mára politikai eszközzé vált.
Az elmúlt évek migrációs hátterű terroristái esetében meghatározónak bizonyult a mentális zavar.
Nagy vita kerekedett egy bejegyzés miatt, melyben azt írták, ossza meg a tweet-et az, aki már ivott aznap egy liter vizet.
A vallási szélsőségesség miatt, a nemzetbiztonság védelme érdekében több muszlim iskolát is bezárnak.
A javaslat alternatívákat is biztosít az általuk negatívnak ítélt kifejezések helyett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Új térképes adatbázis és egységes menetrendi keresőt és útvonaltervezőt jelentett be a MÁV-csoport.
A Tisza Párt elnöke igazából egy fogott ember.
Szívszaggató részletek a kalocsai halálos balesetről.
A 2014-es világbajnokságot sikeresen rendezte meg az ország, a labdarúgást imádják ott.
There is a risk that the number of illegal migrants on the Balkan route will significantly increase, said Gyorgy Bakondi, the Hungarian prime minister’s chief advisor on homeland security.
A békedíjjelölés nemcsak gesztus, hanem stratégiai üzenet is Washington felé.
A Voks 2025 kitöltőinek számából az látszik, a jobboldal mozgósítási ereje kifejezetten erős, a virtuális online térrel ellentétben nem a Tisza van többségben.
There is a risk that the number of illegal migrants on the Balkan route will significantly increase, said Gyorgy Bakondi, the Hungarian prime minister’s chief advisor on homeland security.
A békedíjjelölés nemcsak gesztus, hanem stratégiai üzenet is Washington felé.
A Voks 2025 kitöltőinek számából az látszik, a jobboldal mozgósítási ereje kifejezetten erős, a virtuális online térrel ellentétben nem a Tisza van többségben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.