Őrület: a klubvilágbajnokság jegyárait is csökkenteni kellett
A klubvilágbajnokság csoportköre alatt legalább egymillió jegy nem kelt el, hiába próbálkoztak mindennel.
A klubvilágbajnokság csoportköre alatt legalább egymillió jegy nem kelt el, hiába próbálkoztak mindennel.

A vezérigazgató a balatoni vasútvonalat érintő sorompóhiba következtében kialakuló késések miatt azonnali vizsgálatot rendelt el.

A miniszter teljes összegű kártérítést ígért a szombati késés miatt.

Az első három napon 9600 esetben térítették vissza a jegyár felét.

Megnyugtató választ adott a fodrász kérdésére.

Alkalom nyílik arra, hogy még idén egyszeri bérkiegészítést kapjanak a MÁV dolgozói.

Manapság több a nagyszabású koncert és turné, mint valaha, és a kereslet is óriási.

A fiataloknak pedig már alig kell utazásra költenie.

A javasolt áremelések és azok hatásai éves szinten 880 millió forint többletbevételt jelentenének a fővárosnak.

November elsejétől emelkedett a belépőjegyek ára a hálózatnál.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Felmondta a balliberális mantrát az egykori SZDSZ-es államtitkár.

Sok európai városban a biztonsági költségek miatt elmaradnak az ünnepi rendezvények.

Hordozható eszközökbe kerülhet, amelyek riasztanák a sürgősségi szolgálatokat.

Nem sokáig pörgött tovább a családi „üzlet”.

A magyar miniszterelnök mellett a német kommentelők tömegei álltak ki.

Jobban járt volna a bevásárlókocsi tologatásával.

Szorul a hurok az ukrán államfő körül.

A válogatott írek elleni veresége és a vb-kijutás elúszása után a Fradi kapusa is maga alatt volt.

A gólszerző Lukács Dániel értékelte a magyar válogatott írek elleni vereségét.

Hungary's Prime Minister has shown that with clear ideas, consistency, courage, and willpower, even small nations can earn respect, said Max Ferrari, Italian political expert.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.