Longobárdok a Kárpát-medencében – fiatal feleségét apósa koponyájából itatta a király
Nemcsak kiváló harcosok, hanem a törzsek összekovácsolói is voltak.
Nemcsak kiváló harcosok, hanem a törzsek összekovácsolói is voltak.

Az avarokat szokták száguldó népként is emlegetni, 7000 kilométeres utat tettek meg rekordgyorsasággal nemcsak a harcosok, hanem családjaik is.

Újabban fémdetektorok segítik a régészeti ásatásokat.

Felmerül az a kérdés, hogy hihető lenne az az öngyűlölő álláspont, miszerint olyan, hogy magyar, már nem is létezik, mert a bevándorolt szlávok és germánok mára „felszívták” a magyarságot.

A kelták jelentették a kapcsolódást a nyugathoz.

A honfoglaló magyarok életét bőség és sokszínűség jellemezte, de a harcban is kiemelkedtek.

A turulmadár a magyarság egyik legősibb és legszentebb jelképe.

Fiatal, 18–25 év közötti írók számára hirdetett pályázatot az Előretolt Helyőrség Íróakadémia és az azt működtető Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG)

A TV21 Ungvár Áldás című filmje nyerte a XI. Kulturális Filmek Fesztiválja fődíját.

Helyenként viharos széllökések kísérhetik a csapadékot, a hőmérséklet pedig 19–25 fok között alakul.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza-szekta hívői már csak egy lépésre vannak attól, hogy szerintük Magyar Péter vakokat, bénákat gyógyíthat, holtakat támaszthat fel.

Szegeden tanulhatják a jövő technológiáit a mérnökök.

Felhők és szél kísérik a napot, de délutánra javul az idő.

Kiderült, hogyan és mit gyógyítanak a képek.

Magyarország továbbra is a tűzszünet és a tárgyalásos megoldás pártján áll.

Donald Trump méltatta Orbán Viktor politikáját és megindokolta, hogy miért jön Budapestre ő és az orosz elnök is.

Reméljük, hogy Kína is ugyanolyan tiszteletet fog mutatni, mint mi – mondta Bessent.

Román szurkolók rohantak a pályára, és még a magyar játékosok viselkedtek helytelenül az illetékesek szerint.

Újabb Tisza-javaslat borzolja a kedélyeket.

Az áldozat egy labdarúgóklub elnöke volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.