Koncertezés közben lett rosszul a világhírű gitáros, kórházba kellett szállítani
Meg kellett műteni.
Meg kellett műteni.

A Video Pontes Stúdió produkciója, a Hallgass zúgó szél, hadd beszéljek én! televíziós bemutatója ősszel várható.

A Hátsó füves kiállítás Erdély szívébe költözött.

Kanalas Éva és Szabados György zeneműve Kolozsváron.

Vendégelőadások, nagysikerű kolozsvári előadások és a budapesti Nemzeti Színház darabja is szerepel a programban.

Az erdélyi magyarság legnagyobb városnapjellegű fesztiválját augusztus 17. és 22. között rendeznek meg.

A település „a kultúra várává alakult”, elnyerte az Európa ifjúsági fővárosa címet.
Tegnaptól lehet regisztrálni az augusztus 19. és 21. között tartandó 11. Kolozsvári magyar napok rendezvényeire.

A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára felidézte: az idei Kolozsvári Magyar Napokra 30 évvel a magyarországi rendszerváltozás kezdetei után kerül sor.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Középiskolásokat szólítanak meg a hármas jubileum alkalmából.

Minden biztonsági aggály, és probléma ellenére Magyar Péterék továbbra is terjesztik az appot.

Tóth Máté szerint az orosz energiáról való leválás Magyarország regionális energiaközponti szerepét ásná alá.

Libás lakomák és legendák – ez a Márton-nap igazi története.

Szudánból, Nigériából, Pakisztánból és Afganisztánból indulnak útnak tömegek.

A miniszterelnök szerint Donald Trumppal történelmi megállapodás született, amely megvédi a magyar gazdaságot és garantálja az ország pénzügyi biztonságát.

Nagy lépést tett az Egyesült Államok a patthelyzet feloldása felé.

Ellensúlyozhatja a külső gyenge keresletet is.

Bár a futballban talán a kapusoké számít a legfelelősségteljesebb posztnak, mégis időnként megesik, hogy egy tapasztalatlan tinit állítanak a gólvonalra. A hétvégén is megtörtént mindez az olasz élvonalban, de korábban is voltak hasonló emlékezetes esetek – mennyire emlékszik rájuk?

HETI AGYRÉMEK – A polgármester első útja egy iszlám központba vezetett, ahol az egybegyűltek lelkes Allah akbar! skandálással fogadták.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.