Különdíjat nyert a Magyar Zene Háza az Év európai múzeuma díjátadóján
Újabb fontos elismerést kapott az intézmény.
Újabb fontos elismerést kapott az intézmény.
Ezüstérmet nyert vele a tudományos világbajnokságon.
A magyar tál bizonyult a legízletesebbnek Lyonban.
Hét arany-, tizennyolc ezüst- és húsz bronzérem lett a zsenik jutalma, azaz összesen 45 érem csilloghat a vitrinekben.
Különdíjas kortárszenei produkció az idei Versünnepen.
Az esemény kapcsán Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója elmondta, hogy miért fontosak a pályakezdő énekművész fiatalok életében a versenyek.
Szász Attila rendező Apró mesék című filmje a zsűri különdíját nyerte el ma este a várnai Love Is Folly elnevezésű filmfesztiválon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Real Madrid magabiztos győzelmet aratott a klubvilágbajnokságon, de a győzelem mögött rejtélyes események és furcsa jelek tűntek fel. Vajon mi zajlik Madridban a felszín alatt?
A jemeni közlemény szerint Amerika és Izrael közösen felelősek a térség felforgatásáért.
Az RMDSZ elnöke közösségi oldalán közzétett videóüzenetet.
A lengyel választás üzenete egész Európának szól: a lengyel elnökválasztás nemcsak Lengyelország, hanem egész Európa jövőjét érintette – Bóka János európai ügyekért felelős miniszter.
A SANA szíriai hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 sebesültről jelentett.
Irán legfelsőbb vezetőjének egyik főtanácsadója figyelmeztetett.
Nincs más alternatíva – írta a francia elnök az X-en.
A lengyel választás üzenete egész Európának szól: a lengyel elnökválasztás nemcsak Lengyelország, hanem egész Európa jövőjét érintette – Bóka János európai ügyekért felelős miniszter.
A SANA szíriai hírügynökség az egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 sebesültről jelentett.
Irán legfelsőbb vezetőjének egyik főtanácsadója figyelmeztetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.