A Lazio bojkottálta a sajtótájékoztatót, Sarri teljesen kikelt magából
A római csapat kikapott a Bolognától, majd a szerinte gyenge játékvezetés miatt tüntetett.
A római csapat kikapott a Bolognától, majd a szerinte gyenge játékvezetés miatt tüntetett.

A Lazio és a Roma egymás elleni meccse kevés helyzetet hozott.

Két rangadó is komoly visszhangokat váltott ki a Serie A-ban.

Sarrit a napokban nevezték ki a Lazio élére, nagy vetélkedés várható közte és a portugál edző között.
A BL-ből való kiesés után a Juventus máris menesztette Maurizio Sarri vezetőedzőt.

A Juventus BL-búcsúja edzőváltással járhat, Maurizio Sarri menesztéséről ír az olasz szaksajtó.
Könnyen felejthető első félidő után a másodikban gólfesztivált hozott a labdarúgó Európa-liga angolos döntője, amelyben a magabiztosabb Chelsea 4-1-re legyőzte az Arsenalt.

Kepa Arrizabalaga kapus és a vezetőedző, Maurizio Sarri is azt mondja: félreértésből adódott az a bizarr jelenetsor, amely a vasárnapi esti Ligakupa-döntő hosszabbításában játszódott le.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szerelvényen közel százan utaztak.

A Budapest felé haladó sávot teljesen lezárják, megnő a menetidő.

„Ha én baloldali lennék, kiakadnék” – írta a politikus.

Felmondta a balliberális mantrát az egykori SZDSZ-es államtitkár.

Meglepő javaslat.

A magyar miniszterelnök mellett a német kommentelők tömegei álltak ki.

Jobban járt volna a bevásárlókocsi tologatásával.

Az elődöntőben rekordot döntő angol tini a döntőben is megállíthatatlan volt.

A világ két legjobb teniszezője ezúttal az ATP-világbajnokság fináléjában csapott össze.

Korábbi FTC-játékos volt a hős, Rebrovék még bízhatnak a kijutásban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.