Alattomosan terjesztik az iszlámot Európában, kiskorúakat is behálóznak
Svájcban egyre több fiatal titokban áttér az iszlámra – gyakran a szülők tudta nélkül.
Svájcban egyre több fiatal titokban áttér az iszlámra – gyakran a szülők tudta nélkül.

Több száz éves feszületet távolítottak el Nápoly egyik templomának bejáratától.

A török vallási hatóság, a Diyanet öt éven át vizsgálatot folytatott Bécsben egyes adományokkal kapcsolatos visszaélésekről.

Negyven késszúrással gyilkolt az elkövető.

Betiltanák Hollandiában a müezzin imára hívó énekének kihangosítását.

A muzulmánok nyíltan megtagadják a bíróság döntését, továbbra is látogatják a kulturális központként bejegyezett imahelyeket.

Az államtanács határozata évek óta tartó jogi vitára tett pontot.

Az elmúlt néhány napban több súlyos bűncselekmény is történt Katalóniában, köztük utcai lövöldözések, késelés és egy taxis elleni megdöbbentő erőszakos támadás is.

A Figueras városából kiutasított muszlim vezető egy szalafista prédikátor volt Katalóniában; a szalafizmus az iszlám egyik legszélsőségesebb irányzata.

A brüsszeli ügyészség terrorakció kitervelése miatt előállított egy 14 éves kiskorút, aki egy brüsszeli mecsetben akart támadást elkövetni – közölte az illetékes ügyészség tájékoztatására hivatkozva a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap pénteken.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Elkapkodták a jegyzetes pulcsikat.

A kormányfő oldalán is követhető az első háborúellenes nagygyűlés.

Magyar Péterék szerint a migránsok betelepítése a megoldás.

Fekete-Győr András teljesítette a Tisza Párt kérését.

Az EU bővítési biztosa a korrupciós aggályok ellenére is támogatja Ukrajna EU-tagságát.

A kávé, a marhahús, a banán, a narancslé és a paradicsom is szerepel a listán.

Hová tűntek a kereszténydemokraták és a konzervatívok Nyugat-Európában?

Both Hungary and Croatia support the EU accession process of Western Balkan countries.

Ünnepélyes sajtótájékoztatón mutatták be a Várkert Bazár 2025-ös adventi programsorozatát.

Tíz éve a magyar szórvány napja november 15-e.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.