Megújul a Citadella: a katonai erődből egy szabad park lesz + galéria
A kívül-belül megújuló épületegyüttessel egy szerethető helyszínt adnak vissza a látogatóknak.
A kívül-belül megújuló épületegyüttessel egy szerethető helyszínt adnak vissza a látogatóknak.
Dél-Korea azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 2050-re elérje a szén-dioxid-semlegességet.
Látványos felvételeket tettek közzé a fejlesztésről.
Jó ideje nem titok, hogy a Mozilla dolgozik a számítógépes Firefox böngésző vizuális ráncfelvarrásán, a Proton munkanéven futó kinézet a június elején várható.
Soltész Miklós elmondta: 2021-ben 1,1 milliárd, 2022-ben pedig 747 millió forintot ad a kormány az építkezésre.
Tavaszra megújul a Balatonfüredi Szent Benedek Középiskola és Kollégium, korszerűsítik egyebek mellett a központi kastélyépületet, megújul az iskola sportpályája, és kicserélik a tantermek bútorait – tájékoztatta az intézmény igazgatója az MTI-t.
Két lépcsőben, összesen több mint háromszázmillió forintból korszerűsítik a szülészetet és az osztályhoz tartozó kórtermeket az egri Markhot Ferenc Kórházban – tájékoztatta az intézmény az MTI-t.
Többek között akadálymentesítették a közterületeket, a gyerekeknek játszóteret, a felnőtteknek fitnesz parkot építettek, bővítették az Újhegyi Közösségi Házat és multifunkciós piacteret alakítottak ki.
Megújul a kultúrház, a Platán park és a Vörösmarty tér Balatonbogláron, a 2021 elejéig tartó beruházás 615 millió forintba kerül – tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Balatoni Katalin: Cél az olyan szakmai és közösségi műhelyek kialakítása, ahol van lehetőség a jó gyakorlatok megosztására.
A Tisza Párt applikációjából több mint húszezer ember személyes adata kerülhetett ki.
A főpolgármester már az alapvető feladatok megoldását is a kormány hatáskörének mutatja be - mondta lapunknak Szepesfalvy Anna.
Elég csak a hajléktalankérdésre ránézni, és egyből kiderülnek a különbségek ahhoz képest, ami korában működött.
A budapesti békecsúcs Európa politikai irányvonaláról is szól.
A miniszterelnök a budapesti békecsúcsról posztolt közösségi oldalán.
Folynak a budapesti békecsúcs előkészületei.
A Nottingham Forest, a Manchester City és a West Ham együttérzését fejezte ki.
Megint jön egy olyan európai kupamérkőzés, amelyen senki sem lesz a stadionban.
Felszólították a polgármestert, tisztázza magát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.