Leggazdagabb emberek: ontja őket a techipar
Elon Musk vagyona érheti el elsőként az egybillió dolláros határt.
Elon Musk vagyona érheti el elsőként az egybillió dolláros határt.
A magyar milliárdosok csak itthon szupergazdagok, a régióban már nem számít rendkívülinek a vagyonuk.
A TikTok a digitális, virtuális kor szintén kissé együgyű játékának indult, majd rekordgyorsasággal hatalmas üzletté változott.
Befolyásos milliárdosok álltak Karácsony Gergely mellé az előválasztási kampányban.
Jeff Bezos egy veszélyes ember, akire nekünk, magyaroknak is oda kell figyelnünk.
A választási kampányokon kívül a lejáratókampányokból is kiveszik a részüket.
Egy rakétaindítás akár 300 tonna szén-dioxid kibocsátásával jár az atmoszféra felső részébe.
Idén már 1,6 milliárd lejt tett ki Daniel Dines vagyona, aki 2005-ben hozta létre szoftvercégét.
Harmincmillió embert fenyeget az éhhalál, ha nem kap segítséget.
Tim Cook Apple-vezér vagyona a napokban átlépte az egymilliárd dolláros álomhatárt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magdeburgi katedrálisban gyászszertartáson emlékeztek meg a karácsonyi vásáron történt támadás áldozatairól.
Az új vezetés azt közölte, hogy ezzel a lépéssel a szíriai népnek a békét és a stabilitást megteremtő nemzetközi kapcsolatok kiépítésével kapcsolatos óhajának kívántak eleget tenni.
A Star Wars világából származó új csomag jöhet jövőre.
Gyollai Dániel csodagólja is kellett a Glentoran győzelméhez az északír élvonalban.
Nem kettős mércéről, hanem egyértelmű szabályokról van szó, amelyek mindenkire, így Magyar Péterre is vonatkoznak.
Bayern győzelmét követően a klub bejelentette, hogy a mérkőzés utáni karácsonyi program elmarad.
Az utolsó évad 2025-ben érkezik.
Szentkirályi Alexandra és Böröcz László számolt be az akcióról.
A cél az, hogy a képződő hulladék a lehető legnagyobb arányban nyersanyagként hasznosuljon újra.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kijelentette: a szaúdi hátterű elkövető célja a félelemkeltés, a karácsony mint keresztény ünnep meggyalázása volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.