Erősít a KDNP Borsodban
Terveiről nyilatkozott a vármegyei elnök.
Terveiről nyilatkozott a vármegyei elnök.


A KDNP helyi frakcióvezetője sunyinak és szakmaiatlannak nevezte a leépítés előkészítését.

A Fidesz szerint nem a helyieknek, hanem a baloldalnak kellene megfizetnie a botrányos városvezetés árát.

A lemez zenéje a bluestól a rockig merít a világzenei műfajokból, miközben nem felejtik el népzenei gyökereiket sem.

A kormánypártok szerint a baloldal helyben alkalmatlan a védekezés megszervezésére és a város vezetésére.

A kormánypártok szerint több ezer miskolci család egészségével és életével játszik a helyi baloldal.

A Fidesz–KDNP szerint a helyi balliberálisok is csatlakoztak a Gyurcsány-koalíció halálkampányához.

Törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatását kérik a kormányhivataltól Miskolcon a kormánypártok.

A nőknél C–1 200 méteren a két hazai legjobb női kenus távollétében mindkét futamot Nagy Bianka nyerte.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A következő napokban egyre több párbeszédes politikus csatlakozik majd az új politikai formációhoz.

A honvédség vadászgépei december elsejéig védik a balti légteret.

Tévesnek bizonyult a médiában az az állítás is, hogy megduplázódott a gyermekszegénység.

Gyökeres fordulatot vesz az időjárás idehaza.

„A magyar kormány azonban nem engedi, hogy a fiataljainkat Ukrajnába vigyék!”

Előkerült egy felvétel.

Ha Orbán Viktor miniszterelnök nem jutott volna megegyezésre előző héten Washingtonban, nem sikerült volna mentességet kapni.

A Polygon legfontosabb újdonsága a formanyelven kívül a változó áttételű elektromos kormányzás.

A fourth strike may be in preparation.

Mindkét magyar sakknagymester kiesett a goai sakkvilágkupa negyedik fordulójában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.