A Fox News megtámadására készül Tucker Carlson
A műsorvezető egy saját platform megalapításával is felvenné a kesztyűt a hírcsatornával szemben.
A műsorvezető egy saját platform megalapításával is felvenné a kesztyűt a hírcsatornával szemben.

Gorka Sebestyén szerint növekedni fog a faji feszültség, az erőszakot a demokraták tették elfogadottá.

A konzervatív hírcsatorna szerint a rendőrök szándékosan engedhettek be tüntetőket az elzárt területekre.

Érdekes kérdéseket feszegetett a Newsmax csatorna műsorvezetője.

Az amerikai konzervatív televízió szerint évekbe telhet, mire kiderül, mit loptak el az ismeretlen hackerek.

Az elnökválasztási kampány során a média hangsúlyozta: esélytelen a vakcina megérkezése év végéig.

A sikeres amerikai konzervatív médium, a Newsmax tulajdonosa beszélt a választásokról és a médiaviszonyokról.

Az amerikai hírportál is foglalkozott a demokrata elnökjelölt sértő szavaira tett magyar reakcióval.

Az államtitkár arra reagált, hogy egy korábbi budapesti amerikai nagykövet a Newsmax híroldalon előzőleg mint „egykori szövetségesként” és „kétes hírűvé” vált államként jellemezte Magyarországot.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az ellenzék feladná a szuverenitást – írta az Alapjogokért Központ főigazgatója.

A Tisza Párt elnökének beszéde alatt már hazaindultak az emberek.

Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója, helyettes vezetője elemezte a győri háborúellenes nagygyűlésen elhangzottakat.

Európában ma háborús veszély van, figyelmeztetett Orbán Viktor.

A TikTokon és Instagramon számos videó terjed, amelyben a fiatalok egyértelműen elutasítják a sorkatonaságot.

Zoran Milanovic horvát elnök szombaton a drávaszögi Kopácson Sulyok Tamás köztársasági elnökkel együtt tett látogatást a Magyarok Otthonában.

Az államfő hozzátette: a horvát–magyar párbeszédnek a nemzeti közösségek fontos és kihagyhatatlan részei.

A Soroksár edzője szóvá tette, hogy játékosai hatalmasat hibáztak a Budafok második góljánál.

„Együtt, a háború ellen” – fogalmazott a kormányfő.

Lökdösődtek, trágár gesztusokat tettek, és el akarták venni a tudósító mikrofonját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.