Ukrajnában még a kolera sem tűnt el teljesen
Rusvai Miklós virológus szerint Ukrajnában a nem megfelelő higiéniás viszonyok miatt több olyan betegség is jelentkezik, ami békeidőben elő sem fordul.
Rusvai Miklós virológus szerint Ukrajnában a nem megfelelő higiéniás viszonyok miatt több olyan betegség is jelentkezik, ami békeidőben elő sem fordul.

A fals teszteredményeknek az egyén oltottsági státusától kezdve a hibás mintavételig több oka is lehet.

Versenyképességi kérdés lett a vakcina, de az oltás elrendelése körültekintést igényel a munkáltatótól.

A munkáltató által előírható oltásfelvétel lehetőségére reagáltak lapunknak munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek.

Guller Zoltán a Magyar Nemzetnek: A szektor újraélesztésének egyik kulcsa az indulás, a másik pedig, hogy a vállalkozások képesek-e visszacsábítani a dolgozókat. De úton vagyunk a normális élet felé.

Kövér László a V4 parlamenti elnökeinek az online tanácskozásán elmondta, a tét az, hogy a gyerekeink urai tudnak-e maradni a saját sorsuknak.

A miniszterelnök nemrég azt nyilatkozta, három és fél millió beoltottnál nyithatnak ki a vendéglátóhelyek teraszai.

A szigetországban véget érhet a járvány, megkezdődött a visszaszámlálás.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Személyi sérülés nem történt.

Párával, köddel és szitáló esővel telik a hét utolsó napja.

Hihetetlen, mi mindent ettek régen!

Különösen aggasztó a fiatalkorúak szempontjából, akik biológiailag és pszichológiailag még fejlődési szakaszban vannak.

Szijjártó Péter jelentette be a hírt.

Az orosz haderő drónokkal támadt az éjszaka.

Max Ferrari olasz politikai szakértő az Orbán–Trump-találkozó kapcsán azt mondta: a magyar miniszterelnök megmutatta, hogy világos elképzelésekkel, következetességgel, bátorsággal és akaraterővel még a kis nemzetek is kiérdemelhetik a tiszteletet.

A Magyar Nemzet árkörképe. Nézze meg, meg fog lepődni.

Mircea Lucescu szövetségi kapitány még sosem látott a zenicaihoz hasonló körülményeket, egy játékos kórházba került.

November 15-én volt 10 éve, hogy a magyar labdarúgó-válogatott kijutott a 2016-os Európa-bajnokságra. Kvízünk kitöltésével tesztelheti, mennyire emlékszik az akkor történtekre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.