Száj- és körömfájás-betegség: ismét ülésezett az operatív törzs
Jó hírrel szolgált az agrárminiszter.
Jó hírrel szolgált az agrárminiszter.
Az operatív törzs döntése értelmében a rendőrséget is bevonták az ellenőrzésekbe.
Nem kizárt, hogy az eddigi legnagyobb árvízszint alakul ki.
Az operatív törzs délután háromkor ül össze.
Egész nap programok várják az érdeklődőket.
A háromnapos látogatáson több százezren találkozhattak őszentségével.
Az operatív törzs nevében Kovács Zoltán államtitkár bejelentette: több hónapos munka után készen állnak a pápalátogatás biztonságos megrendezésére.
Ferenc pápa érkezése és távozása napján a légikikötő megközelítése során legalább egy óra menetidő-növekedéssel kell számolni.
Kovács Zoltán: Nem áll fenn olyan körülmény, mely kérdésessé tenné a díszelgő áthúzást és a tűzijátékot.
Az előrejelzésben nyolcvan-kilencven százalékban írtak a tűzijáték idejére esőt, nagy széllökéseket, végül egyik sem következett be.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A döntés ellen több szervezet is tiltakozott.
A miniszterelnök négypontos tervet fogalmazott meg.
Neves szakértők döntöttek az elismerésről nyolc kategóriában.
A válogatott hátvéd Hoffenheimban kezdi az új idényt.
A szerb klasszis hazai játékossal mérkőzött a Roland Garroson.
A CÖF–CÖKA nyílt levélben állt ki a PIS és a lengyel civilek mellett.
A Hongkongi Kulturális Központban mutatják be Tan Dun világhírű kínai zeneszerző egyik legismertebb operáját a Tea: A Mirror of Soul című alkotást, amelyet Káel Csaba rendezett.
A szerb klasszis hazai játékossal mérkőzött a Roland Garroson.
A CÖF–CÖKA nyílt levélben állt ki a PIS és a lengyel civilek mellett.
A Hongkongi Kulturális Központban mutatják be Tan Dun világhírű kínai zeneszerző egyik legismertebb operáját a Tea: A Mirror of Soul című alkotást, amelyet Káel Csaba rendezett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.