A Szeged nyerőembere elárulta, miben látta a PSG elleni siker kulcsát + videó
Több volt ez, mint egy sima győzelem, nagy gát szakadt át a szegedieknél.
Több volt ez, mint egy sima győzelem, nagy gát szakadt át a szegedieknél.
Luis Enrique is elvesztette a fejét a döntőt követő tömegjelenetben, utána pedig nagyon furcsán nyilatkozott az esetről.
Meglepő hőse lehet a klub-vb legjobban várt mérkőzésének, az eltiltásoktól hangos összecsapásra szigorítással készült a FIFA.
A pályán nyújtott teljesítmény, valamint a találkozó érzelmi töltete miatt is emlékezetes maradhat a meccs.
A szerb klasszisnak borsódzott a háta a félelemtől a BL-döntő után, de ma muszáj összeszednie magát.
A BL-döntő mind az öt góljának szerzője más-más okból írt történelmet, Luis Enrique a kilencévesen elhunyt lányáról is beszélt.
Az Inter edzője nyolc perc alatt lecserélte egy játékosát. Totális kiütés, ötgólos PSG-győzelem Münchenben!
A PSG trénerét is magasztalta korábbi játékosa, akinek az Inter elleni meccsen fontos szerepe lesz.
A Real Madridnak és a Liverpoolnak sem sikerült az, amiben ma este minden semleges futballszurkoló reménykedik.
Franciaországban óriási fordulat állt be az Aranycipő-várományos Real Madrid-futballista kárára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Számítunk a véleményére!
Megnéztük azt is, mi a helyzet a többi politikai párttal.
Holnap ismét szemtanúi lehetünk.
Komoly egészségügyi problémákat is okozhatnak a hamisított termékek.
A Kreml szóvivője megerősítette, hogy a csúcstalálkozó előkészítése „komoly munkát igényel”.
Azon gúnyolodott Weber, hogy az alaszkai csúcs sem hozott eredményt.
El kellene számolni az elmúlt 3,5 évvel Webernek, Von der Leyennek, Kaja Kallasnak, Zelenszkijnek meg a többieknek.
Az is kiderült, hogy melyik a legderűlátóbb szektor.
Brüsszel a háború folytatásához keres pénzt, paripát és fegyvert.
Már vitték volna az ártatlant.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.