Szabadalmak: ötéves rekordon a bejelentések száma
Az egyetemek aktívak és piaci szemléletben kutatnak.
Az egyetemek aktívak és piaci szemléletben kutatnak.
Innovációink nélkül ma a zene sem lenne ennyire gazdag.
Már az ókorban is rágóztak, végül 152 éve, december 28-án szabadalmaztatták az Egyesült Államokban.
Látványos animáció hívja fel a figyelmet arra, hogy egy jó ötlet hasznosításához oltalmakra van szükség.
A száz legnagyobb vállalat közül csupán öt nyújtott be összességében száznál több szabadalmi bejelentést, ebből négy a gyógyszeriparban működik.
Már egy évtizede vádolja szabadalomsértéssel az Apple-t.
Egy most csak nagyvállalatoknak szóló lehetőséggel élhetnek ősztől a kisvállalkozások is a szabadalmi hivatalnál – mondta lapunknak Pomázi Gyula elnök.
Az AliveCor azzal vádolja az Apple-t, hogy az Apple Watch újításával ellopta az ötletét – írja az Origó.
A G20 nem helyez nyomást a gyártókra annak érdekében, hogy lemondjanak a szellemi tulajdonjogukról.
A nagy magyar találmányok mellett ezúttal szabadalmi érdekességeket és napjaink magyar feltalálóit mutatták be.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Avagy, ha úgy tetszik az agyevő baktérium itt biztosan éhen halna. Nem tudom megmondani, hogy Annalena Baerbock vagy Kaja Kallas nagyobb hülye, előbbinek jobban megy a karrierje, talán ő nyert.
A Roszatom vezérigazgatója figyelmeztetett: beláthatatlan következményei lehetnek, ha csapást mérnek a busehri atomerőműben működő első energiablokkra.
A szakaszon programok várják a mozogni és kikapcsolódni vágyókat.
– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
Az Izraelben tartózkodó franciákat a legnagyobb elővigyázatosságra kérik.
Teherán akár hetek alatt nukleáris fegyverhez juthat.
Marie Bjerre dán Európa-ügyi miniszter Magyarországot támadta.
– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
Az Izraelben tartózkodó franciákat a legnagyobb elővigyázatosságra kérik.
Teherán akár hetek alatt nukleáris fegyverhez juthat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.