Sikeresen, mintegy kétszázezer látogatóval elindult az online árfigyelő rendszer
Év vége előtt húsz százalék alá is csökkenhet az infláció.
Év vége előtt húsz százalék alá is csökkenhet az infláció.

A bolthálózatok egymásra licitálva jelentik be a kedvezményeket.

− Nem engedjük, hogy a háború és az elhibázott brüsszeli szankciók árát a magyar családok fizessék meg! − hangsúlyozta a kormányszóvivő.

Bár van igény a tartós árcsökkentésre, az akciók legfeljebb pár hétre szólnak.

Elsüllyesztjük Oroszországot? Ugyan! Energiaválság, infláció és bankcsődök lettek belőle – bravó, Washington, bravó, Brüsszel!

Ezt a háborúpárti politikát a Gyurcsány-vezette dollárbaloldal minden erejével támogatja – közölte a kormánypárt.

Az országjárás célja a DK mandátumainak maximalizálása lehet.

Balatonfüreden tanácskoznak a kormánypártok politikusai.

A nyugati fegyverszállító dilivonat a végtelenségig elnyújthatja az öldöklést.

A bevásárlásra induló magyarokat meglepetésként érhetik a magas romániai élelmiszerárak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kihalóban van a szakma.

Az áldozat egy negyven év körüli férfi.

Hadházy benne van a trutymóban nyakig – állapította meg Menczer Tamás.

A miniszterelnök viszont önazonos és következetes volt, ma is azt képviseli, amit a háború kitörésekor – mondta lapunknak Boros Bánk Levente.

Döntés született Rajoelina állampolgárságáról.

A Polgári Koalíció hivatalos regisztrálása után a párt tisztújító választásokat tart.

Lula tétlenséggel vádolta a szervezetet a Gázai övezetben kitört háborúval kapcsolatban.

Az újonc 80 percet emberelőnyben játszva aratott egygólos győzelmet.

Kevin De Bruyne a gólja után megsérült a Napoli Inter elleni mérkőzésén.

Profi tolvajokkal állunk szemben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.