Szombat reggel van. A Budapestről Bukarestbe tartó vonatra várok a szemerkélő esőben. Aradon szeretnék meggyőződni arról, igaz-e a hír, miszerint fordult a kocka, és ma már a magyarok járnak Romániába vásárolni. Sőt az önkormányzati autókat is román benzinkutakon tankolják, mint a kübekházi polgármester, mert így több tízezer forintot takarítanak meg. Hogy spóroljak, olcsó, környezetkímélő utazási formát választok: online retúrjegyet váltok hatezer forintért Békéscsabától Aradig.
A romániai közutakat és a zsebkímélőbbnek hitt ottani benzinvásárlás kiskapuit inkább elkerülöm. Úgy tűnik ugyanis, hogy csak akkor kifizetődő így a bevásárlótúra, ha számos trükköt alkalmazunk. Például nem vesszük meg a „rovinietát”, vagyis a romániai közutak használatára feljogosító matricát. Nem nagy összeg, személyautóra egy hétre 14,8 lej, azaz 1120 forint, mégis vannak, akik sajnálják rá a pénzt. Főleg ha csupán tankolni mennek, mert akkor állítólag nem kötelező.
Dér Lajos, aki személyautóval jár át Romániába, cáfolja ezt. Legutóbb hazafelé jövet kérdezte meg tőle a magyar vámos, vett-e matricát. Ha nem, és „lekamerázta” a román rendőrség, hozzávetőleg tízezer forint büntetésre számíthat. Mire hazaér, lehet, hogy a postaládában várja a cédula. Tízezer forint pedig igencsak megdobhatja a kiadásainkat, főként ha csak két kiló lisztért „szaladunk” át, írja a férfi egy Facebook-csoportban, amelyet a román–magyar határ közelében élők azért hoztak létre, hogy megosszák egymással a határátkeléssel kapcsolatos tapasztalataikat.
Kilépek az applikációból, és belépek a valóságba: felülök a vonatra, amely ezúttal percre pontosan érkezik.
Idős házaspár foglal helyet velem szemben. Aradra igyekeznek, mert ott olyan finom és nagy a franciakrémes, hogy nem hagyhatják ki, ha látogatóba indulnak a rokonokhoz. Visznek belőle a Temesváron élő unokáknak is. Nem olcsó mulatság, de mit lehet tenni, mondja az idős úr, akinek magyarázata is van arra, miért drágult meg minden. Szerinte a háború miatt: a fegyvert el kell adni, és mint az 1930-as évek gazdasági válsága után, most is találtak rá vevőt.
Hogy a kétórás út gyorsabban teljen, felhívom Murgu Pál Kolozsváron élő nyugdíjas újságírót, aki 65 négyzetméteres lakásban él. Meglepődik, amikor megkérdezem, hogyan jön ki mostanság a nyugdíjából, de nem vonakodik, hanem sorolja, mire mennyit adott ki mostanában. Decemberre 317 lejt (24 ezer forint) fizetett a gáz-, a villany- és a vízhasználatért. Nem takarékoskodott, de nem is pazarolt.
– Már el sem tudom képzelni, hogy bármiféle átalakítást végezzek a lakásban. Még egy sötétítőcsere is nehezen vállalható költséggel jár. Túlélni a mai napot: ez a romániai átlagpolgár mindennapi vágya – fogalmaz az egykori főszerkesztő.
Kolozsváron minden kapható, csak pénz kell hozzá, állapítja meg riportalanyom. Ugyanolyan változatos a kínálat, mint tavaly vagy tavalyelőtt. A kereskedők örülnek, ha minél nagyobb mennyiségben vásárolnak az emberek. A nagyáruházak mellett mostanáig a kisebbek is meg tudtak élni.
– Divatos a házi tojás például. Aki nem tömbházban lakik, és van udvara, az tyúkokat tart. Én is a szomszédtól veszem a tojást, aki abból a kenyérből „tojatott”, amelyet tőlem is kapott. Szóval „paradicsomi” a hangulat. Viszont a házi tojás darabját is már másfél lejért kapom. Tavaly egy lejt kért érte – részletezi Murgu Pál.
A kolozsvári nyugdíjas a Bejön a vidék mozgalmat ajánlja figyelmembe, megkésve, hiszen mint kiderül, a házi készítményeket forgalmazó cégnek nem jött be az idei év. A helyi termékek boltja három és fél éves története végéhez ért. A tulajdonosnak, Fancsali Ernőnek egy időre le kell húznia a rolót, jóllehet a járványidőszakból megerősödve jött ki. De aztán következtek az idei áremelkedések, amelyek jócskán megtizedelték a vásárlók számát. Május volt az utolsó jó hónapja. Mivel az utcát javítani kezdte a város, a forgalmuk nyolcvan százalékkal lett kisebb. Végül elfogyott az erő és a kedv a folytatáshoz.
Mire kibeszéljük az erdélyi állapotokat, befut a szerelvény Aradra. Tavaly jártam utoljára a településen, azóta nem igazán változott semmi.
A modernitás és az elmaradottság egyvelege tárul elém. Lépésenként két nemzeti zászlócskát lenget a lámpavason a téli szél. Alig egy hete ünnepelték a román fejedelemségek egyesülését, azóta senki nem vitte vissza a lobogókat a raktárba.
A latinnak mondott pörgés sem a régi már. Az utcák és a boltok szokatlanul üresek. Talán azért, mert hideg van, és hétvége? A járdán betegnek tűnő juhászkutya állja el az utamat, a híd melletti óriásplakát fénylő műfenyőt reklámoz 129 lejért. Január végén járunk. Egyértelmű, hogy a luxuscikkekkel teletömött divatüzletek szemfényvesztésében kicsit megállt az idő.
Betérek egy fényárban úszó ábécébe. Kedvetlen fiatalok és idősebbek sétálgatnak a polcok között, néha egy-egy termék is bekerül a kosarukba. A tulaj elmondja az épp ellenőrzést tartó állami hatóság képviselőinek, hogy a legtöbben bejönnek, nézelődnek, majd anélkül, hogy bármit is vennének, kimennek.
Felírom az alapvető élelmiszerek árait, majd egy másik kisboltba is bemegyek, ahol már gyérebb a világítás, és a fűtés is kifogásolható. Mégis ugyanazokat az árakat látom, mint az előző üzletben. Egy liter tejért öt lejt kérnek, a jobb minőségűért kilencet. A parasztkenyér hat-hét lej, a cukor kilója szintén hat-hét, a hajdúsági liszt kilója három-öt, az előre csomagolt felvágott hat-hét, a vaj tizenegy-húsz, a csomagolt lapkasajt hat, közel egy kiló tejföl tizennyolc-húsz, tíz darab tojás tíz, egy liter ásványvíz négy, sör három-hat lej, a táblás csoki ugyanannyi. A száraztészta csomagját három-négy, fél kiló babkávét harminc-negyven lejért adnak.
Az előzetes előrejelzésekkel ellentétben magyarországi bevásárlóturistákkal sehol nem találkozom. Az egykori Andrássy téren 22 lejért (1600 forint) hirdetik a pacallevest egy lepukkant kifőzdében. A hamburgert 15–16 (1200 forint) lejért árulják az utánfutóból. Egyik előtt sem tolonganak a vásárlók.
Hogy mi okozta a drágulást? Lucian Nas, a Szamos–Aranyos mezőgazdasági társulás igazgatója szerint először is az ukrajnai háború dobta meg az árakat. Erre játszott rá a nyári aszály, amely a takarmánynövények árán látszik meg leginkább. Mindehhez hozzáadódott az üzemanyagárak robbanása. Míg tavaly 1,7 lejért adták el a tejet literenként a feldolgozóknak, áfa nélkül, idén három lejért, különben csődbe mennének.
Nagy Bálint közgazdász, kolozsvári egyetemi tanár viszont úgy véli, az inflációt a bizonytalan gazdasági környezet okozza, amely kockázatos a befektetőknek, és ezt megfizettetik a vásárlókkal. A romániai gazdasági portálok elemzői úgy vélik, a válságból csak recesszió árán lábalhat ki az ország. Hiszen a magas árak visszafogják a vásárlási kedvet, ami a kereskedőket választás elé állítja: vagy lefaragják az árakat, vagy eltűnnek a piacról.
A drágulási listát a cukor vezeti, amely 62,6 százalékkal ér többet a piacon, mint egy éve. Az étolajért 43,5 százalékkal, a zsírért 41,8, a krumpliért 40,5, a vajért 39,2 százalékkal fizetnek többet idén a Romániában vásárlók. A kukoricaliszt ára 34,8 százalékkal emelkedett, a búzaliszt 34,5, a tej 28,2, a kenyér 26,9 százalékkal. A borús januárban üres szatyorral sétálok vissza a pályaudvarra, ahol három lejért vásárolok az automatától egy forró csokit. Az egyik pultnál megkövesedett pogácsával kínálnak meg feleennyiért. A szokatlanul fagyos légkörben vacogva állapítom meg: nem biztos, hogy jól jár, aki romániai bevásárlótúrára szánja rá magát a válságos téli hónapokban.
Tojáskrízis
A tojás tavaly októberben kezdett drágulni, azóta rekordsebességgel nőtt a piaci ára, Romániában az európai átlagnál is érzékelhetőbben. Sajtóbeszámolók szerint hisztéria tört ki a tojás körül a kontinensen, a lakosság rohamtempóban kezdett tojótyúkokat vásárolni. A tojáskrízis az Egyesült Államokat, Japánt és a legnagyobb tojásfogyasztót, Új-Zélandot is elérte. Ezt annak tulajdonítják, hogy a madárinfluenzának több millió baromfi esett áldozatul, ami drasztikus áremelkedést okozott. Keleti szomszédunk öt és fél milliárd tojást termel évente, amelyből exportál is. Tavaly az utóbbi öt év legtöbb tojását, megközelítőleg húszezer tonnát adott el más országoknak.
