Szombat reggel van. A Budapestről Bukarestbe tartó vonatra várok a szemerkélő esőben. Aradon szeretnék meggyőződni arról, igaz-e a hír, miszerint fordult a kocka, és ma már a magyarok járnak Romániába vásárolni. Sőt az önkormányzati autókat is román benzinkutakon tankolják, mint a kübekházi polgármester, mert így több tízezer forintot takarítanak meg. Hogy spóroljak, olcsó, környezetkímélő utazási formát választok: online retúrjegyet váltok hatezer forintért Békéscsabától Aradig.
A romániai közutakat és a zsebkímélőbbnek hitt ottani benzinvásárlás kiskapuit inkább elkerülöm. Úgy tűnik ugyanis, hogy csak akkor kifizetődő így a bevásárlótúra, ha számos trükköt alkalmazunk. Például nem vesszük meg a „rovinietát”, vagyis a romániai közutak használatára feljogosító matricát. Nem nagy összeg, személyautóra egy hétre 14,8 lej, azaz 1120 forint, mégis vannak, akik sajnálják rá a pénzt. Főleg ha csupán tankolni mennek, mert akkor állítólag nem kötelező.
Dér Lajos, aki személyautóval jár át Romániába, cáfolja ezt. Legutóbb hazafelé jövet kérdezte meg tőle a magyar vámos, vett-e matricát. Ha nem, és „lekamerázta” a román rendőrség, hozzávetőleg tízezer forint büntetésre számíthat. Mire hazaér, lehet, hogy a postaládában várja a cédula. Tízezer forint pedig igencsak megdobhatja a kiadásainkat, főként ha csak két kiló lisztért „szaladunk” át, írja a férfi egy Facebook-csoportban, amelyet a román–magyar határ közelében élők azért hoztak létre, hogy megosszák egymással a határátkeléssel kapcsolatos tapasztalataikat.
Kilépek az applikációból, és belépek a valóságba: felülök a vonatra, amely ezúttal percre pontosan érkezik.
Idős házaspár foglal helyet velem szemben. Aradra igyekeznek, mert ott olyan finom és nagy a franciakrémes, hogy nem hagyhatják ki, ha látogatóba indulnak a rokonokhoz. Visznek belőle a Temesváron élő unokáknak is. Nem olcsó mulatság, de mit lehet tenni, mondja az idős úr, akinek magyarázata is van arra, miért drágult meg minden. Szerinte a háború miatt: a fegyvert el kell adni, és mint az 1930-as évek gazdasági válsága után, most is találtak rá vevőt.
Hogy a kétórás út gyorsabban teljen, felhívom Murgu Pál Kolozsváron élő nyugdíjas újságírót, aki 65 négyzetméteres lakásban él. Meglepődik, amikor megkérdezem, hogyan jön ki mostanság a nyugdíjából, de nem vonakodik, hanem sorolja, mire mennyit adott ki mostanában. Decemberre 317 lejt (24 ezer forint) fizetett a gáz-, a villany- és a vízhasználatért. Nem takarékoskodott, de nem is pazarolt.
– Már el sem tudom képzelni, hogy bármiféle átalakítást végezzek a lakásban. Még egy sötétítőcsere is nehezen vállalható költséggel jár. Túlélni a mai napot: ez a romániai átlagpolgár mindennapi vágya – fogalmaz az egykori főszerkesztő.
Kolozsváron minden kapható, csak pénz kell hozzá, állapítja meg riportalanyom. Ugyanolyan változatos a kínálat, mint tavaly vagy tavalyelőtt. A kereskedők örülnek, ha minél nagyobb mennyiségben vásárolnak az emberek. A nagyáruházak mellett mostanáig a kisebbek is meg tudtak élni.