Itt vannak a Fico elleni merénylet belső vizsgálatának megállapításai
Három másodpercük volt, de nem hibáztak a testőrök.
Három másodpercük volt, de nem hibáztak a testőrök.
Az asszony még tudott szólni a rendőröknek.
„Ha az antifáknak volt elég bátorságuk magyar állampolgárokat verni, akkor a következményeket is vállalják itt”
A taszári trafikrablás ügyében megkezdődött a bírósági eljárás.
Késes támadó szúrt meg Kínában egy tízéves japán kisfiút, aki csütörtökön a kórházban belehalt sebesüléseibe – közölte a japán külügyminiszter.
Szombat kora reggel még mindig keresték azt a gyanúsítottat, aki péntek este a németországi Solingenben leszúrt három embert és sokakat megsebesített.
A budapesti embervadászat legújabb gyanúsítottja óvadék fejében szabadulhatott volna, de a másodfokú bíróság ezt végül elutasította.
Az idős férfi kézzel fogta meg a kenyeret.
A huszonéves csuklójára rögtön bilincs került.
Támadó madarak esetében is hasonlóan kell eljárni, mint a támadó kutyáknál: nem szabad elfutni, érdemes hangosan rá is kiáltani.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hirdetés - 29. alkalommal is megrendezte az ÁGOTA® Alapítvány kimondottan a vér szerinti családjukat nélkülöző gyermekek számára egyedülálló táborát.
A Ferencváros vezetőedzője elmondta, mi játszódott le benne a kapott góloknál.
12 órás közlekedési, baleset-megelőzési ellenőrzést tartottak a dél-pesti kerületek rendőrei.
Kampányt indított a közösségi médiában az egykori auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor lengyel állami múzeuma a holokauszt-tagadás elleni küzdelem segítésére, mert úgy érzékeli, hogy elszaporodtak a nácik rémtetteit tagadó vélemények.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.