Liverpool durván beszólt, majd cenzúrázott: kígyónak nevezte a Real Madrid sztárját
Trent Alexander-Arnold szerdán mutatkozhat be új csapatában a klub-világbajnokságon.
Trent Alexander-Arnold szerdán mutatkozhat be új csapatában a klub-világbajnokságon.
A spanyol csapat Szoboszlai Dominik másik barátját is elvinné.
Trent Alexander-Arnold a bemutatásakor spanyolul beszélt, ebből indult a poén.
Korábban csendre intette a Liverpool-drukkereket, most egy reakcióval öntött olajat a tűzre.
A védő máris felfedte, mi a legnagyobb különbség Liverpool és Madrid között.
A királyi gárda ma mutatja be a Liverpool csapatától érkezett védőt.
Bemutatjuk, hogy a magyar válogatott védő miért lehet tökéletes igazolás a Vörösök számára.
A királyi gárda bejelentette Trent Alexander-Arnold szerződtetését, aki mégsem ingyen érkezett.
A Ferencváros vezetőedzője arról is elmondta a véleményét, hogy a szurkolók kifütyülték Alexander-Arnoldot.
A tavaly ezüstérmes Arsenal jobb volt, mint az idén bajnok Liverpool? Ez is a tétje Szoboszlaiék fellépésének.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Gál Kinga, a Patrióták Európáért-frakció első alelnöke Strasbourgban Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés és a Patrióták Európáért európai parlamenti frakció elnökével tartott sajtótájékoztatót
Mindenkit elpusztít a kábítószer.
Az új intézkedés érinti a fájdalom- és lázcsillapítókat, néhány szívgyógyszert és probiotikumot is.
50 felett érdemes odafigyelni.
Összművészeti előadás bemutatására készül a Margitszigeti Szabadtéri Színház.
Az orosz vezetés szerint az iráni nukleáris programmal kapcsolatos konfliktust tárgyalásos úton kellene megoldani – mondta lapunknak Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.
A négy évvel ezelőtti akcióról egy film is készül jelenleg.
Összművészeti előadás bemutatására készül a Margitszigeti Szabadtéri Színház.
Az orosz vezetés szerint az iráni nukleáris programmal kapcsolatos konfliktust tárgyalásos úton kellene megoldani – mondta lapunknak Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.
A négy évvel ezelőtti akcióról egy film is készül jelenleg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.