Ha önnek ez a vércsoportja, nagyon szerencsés
Az öregedés mindannyiunkat érint – de nem egyformán.
Az öregedés mindannyiunkat érint – de nem egyformán.

Nagyon fontos a részletes kivizsgálás is, hiszen ha szokatlan helyeken alakul ki a trombózis, úgy könnyen lehet, hogy valamilyen trombofília váltotta ki a problémát.

Mivel lassan rekanalizálódó folyamatról van szó, a beteg türelme és együttműködése nélkülözhetetlen!

A hőség hatására kitágult erek miatt a vér pangásnak indul az erekben, a vízháztartás felborul, a folyadékot szállító erek nem képesek megfelelően működni.

Már több mint egy éve lábadozik trombózisa után, mégsem javul kielégítő mértékben az állapota.

Még hetekbe telhet, mire Tóth Kristóf visszatérhet a medencébe, és folytathatja a sportolást.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyarország épített ki védőpajzsot más irányban is, de az amerikai a legnagyobb.

Az uniónak nincs kisebbségvédelmi politikája, bár alapjogi chartájában szerepel a megkülönböztetés tilalmára vonatkozó szabályozás.

A kormányfő szerint Európa vezetői bele fognak tántorogni a háborúba.

A Nyugat el akar idegeníteni bennünket a saját hazánktól.

Az államfő hozzátette: a horvát–magyar párbeszédnek a nemzeti közösségek fontos és kihagyhatatlan részei.

Itt tartanak, ez ma Németország – írta bejegyzéséhez a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

Az Energoatom körüli korrupciós botránynak újabb fejleményei vannak.

Előtte azért még a piroson is áthajtott, és egyéb szabálytalanságokat is elkövetett.

73 vizsgálati terület és számos újdonság az NKFH 2026-os ellenőrzési programjában.

According to Real-PR 93's latest opinion poll, a quarter of Tisza supporters do not find the leader of their party likable.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.