Újra szaporodni kezdett idehaza a fokozottan védett vadállat + videó
A természetvédelmi értéke 250 ezer forint.
A természetvédelmi értéke 250 ezer forint.

Várják az utódok megjelenését is.

A lakosság segítségét kéri a következő hetekben a Budakeszi Vadaspark.

Nem kell tovább sötétben tapogatóznunk.

Visszaengedték a természetbe a vadmacskát.

Frakkról nem szól a történet.

Az életmódja megnehezítette a követést.

Nem jellemző rá az ilyesmi, de most van egy nagyon jó oka a jelenségnek.

Fokozottan védett 2012 óta.

Néhány hétig fura hangokkal igyekszik felhívni magára a figyelmet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megtévesztő információs hadműveletet indítottak a tiszások és a baloldali médiumok egy része.

Sipos Erzsébet is részt vett a Békemeneten.

Közleményt adott ki a néhai művész családja.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt áll a pilisborosjenői polgármester akciói mögött.

Trump szerint a Legfelsőbb Bíróság befolyásolása volt a reklám célja.

Starmer szerint Putyin nem gondolja komolyan a békét.

Moszkva szerint új fejezet kezdődhet az orosz–amerikai tárgyalásokban – ha a Nyugat nem akadályozza meg.

A fegyelmezetlenségért nagy árat fizetett a kockáztató magyar sportoló.

Mára már egyértelművé vált milyen komoly társadalmi, gazdagsági és biztonsági problémát jelentenek az országban élő illegális migránsok.

A külügyminiszter szerint ha a Hamász nem hajlandó leadni a fegyvereit, annak következménye lesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.