Ahol a föld szíve dobog, új kegyhely épül
A feltámadott Jézust ábrázoló szobor lesz a kegyhely koronája Dobogókőn.
A feltámadott Jézust ábrázoló szobor lesz a kegyhely koronája Dobogókőn.
Zarándoklat Esterházy János végső nyugalomra helyezésének évfordulóján.
Vasárnap tartják a magyarországi lengyelség számára szimbólummá vált derenki búcsút.
Az indiai hegytetőn található kegyhelyhez igyekvő hívők az újévi imáikat szerették volna elmondani.
Szinte megostromolták a napokban a tervezett Makovecz-templom megépítésének támogatói a néhai építész nevét viselő alapítványt.
A Nógrád megyei kegyhely is a nemzeti összetartozást jelképező helyszínek közé került.
A KMKSZ elnöke elmondta, hogy sikerült Magyarországról zökkenőmentesen Kárpátaljára szállítani II. Rákóczi Ferenc életnagyságú lovas szobrát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az izraeli hadsereg közleménye szerint a légi szállítmányok hét raklapnyi lisztet, cukrot és konzerv élelmiszert tartalmaznak.
Hiába vezetett a Ferencváros, az MTK összességében megérdemelten szerzett pontot az NB I-ben.
A miniszterelnök-helyettes szombaton az erdélyi Nyárádszeredán, egy elkészült ingatlanprojekt átadásán beszélt erről.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felidézte, hogy 2026-ban lép hatályba a migrációs paktum, amelyet „sietve, kapkodva” fogadott el az előző Európai Parlament, de a saját eljárási szabályait is megsértette ezzel.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felidézte, hogy 2026-ban lép hatályba a migrációs paktum, amelyet „sietve, kapkodva” fogadott el az előző Európai Parlament, de a saját eljárási szabályait is megsértette ezzel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.