Kincset érő Liszt-kottát találtak
Egy budapesti antikváriumban bukkant fel a mű.
Egy budapesti antikváriumban bukkant fel a mű.
Verdi az 1850-es évektől olyan remekműveket írt, mint a Rigoletto, A Trubadúr, a Traviata, az Álarcosbál és az Aida.
Egy orosházi szerző, Mihály Zoltán írta meg az afroamerikai zene első lexikonját.
Százharminc éve született Telmányi Emil hegedűművész.
1966-ban a könnyűzenészek számára még nem jött el a Kánaán. Ha Aczél Györgyön múlik, soha nem is jön el.
A most előkerült zágrábi töredékek a tatárjárás után újraszerveződő hazai lelki-szellemi élet fontos dokumentumai.
Jelentős zeneszerzőink 1956-os tapasztalatait és a forradalomhoz köthető műveit elemző írások is olvashatók az 1956 és a zenei élet: Előzmények, történések, következmények című tanulmánykötetben, amelynek bemutatóját október 22-én a budapesti Zeneakadémia
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Titkosszolgálati módszerek a háttérben.
Tény, még soha, Puskás Ferenc, majd Albert Flórián idejében sem tudtuk legyőzni a portugál válogatottat.
A BYD Seal 6 DM-i egy Passat-méretű konnektoros hibrid, amely a német riválissal ellentétben kombiként és szedánként is kapható. Utóbbi arra is képes, hogy több mint 1500 km-t tegyen meg egy tank benzinnel.
In a letter dated Monday, Prime Minister Viktor Orban demanded that the European Union reimburse Hungary for its border protection costs.
A rozzant Fabia vezetője el akarta kerülni a ráfutásos balesetet, centik híján frontális karambol lett belőle.
Roberto Vannacci bírálta az Európai Unió politikáját.
Először ad önálló koncertet a fővárosban a Wolf Alice.
A rozzant Fabia vezetője el akarta kerülni a ráfutásos balesetet, centik híján frontális karambol lett belőle.
Roberto Vannacci bírálta az Európai Unió politikáját.
Először ad önálló koncertet a fővárosban a Wolf Alice.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.