Gyújtogatás Londonban: az orosz Wagner-csoport megrendelésre okoztak tüzeket
Három férfit találtak bűnösnek.
Három férfit találtak bűnösnek.

Kettőtől hét évig terjedő szabadságvesztéssel büntetnék azokat a leszerelt román hivatásos katonákat, akik fegyveres konfliktusban álló országok biztonsági cégeihez vagy katonai alakulataihoz szegődnek.

Természetesen nyugaton mindezeket a spekulációkat egy bizonyos szemszögből mutatják be. Mindez abszolút hazugság – mondta Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.

Elképzelhető, hogy a belarusz hatóságok lesznek a zsoldosok következő támogatói.

A zsoldosok a Minszktől mintegy száz kilométerre délkeletre fekvő Oszipovicsi táborában tartózkodnak.

A Wagner-csoport szombati lázadása a környező országok politikáját is megbolygatta.

Az intézkedéseket a Wagner-csoport szombati puccskísérletétől tartva vezették be.

Jevgenyij Prigozsin lázadása óta először tettek közzé információt az orosz védelmi miniszter hollétéről.

Jevgenyij Prigozsint az ország elleni háborúban való részvétellel gyanúsítják.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A számok világosan mutatják, ki iránt érdeklődik valójában a magyar nyilvánosság: szerda estére már 648 ezer nézőt vonzott az ATV-s Orbán interjú a YouTube-on.

A hír igaz. A zenész közösségi oldalán adott hírt a drogbotrányáról.

A cél, hogy minden diák naprakész, gyakorlati tudással léphessen ki a munkaerőpiacra.

Dömötör Csaba leleplezte a néppárt és a Tisza Párt árulását.

Itt az ideje megállítani ezt az őrületet – hangsúlyozta a tárcavezető.

Még Orbán Viktor ellenségei is kénytelenek voltak elismerni a sikerét.

Mára egy új, a félelemre épülő európai valóság született.

Pokoli hangulat fogadta a szegedieket Bitolában. Michael Apelgren együttese nagyon beragadt az elején.

Menczer Tamás felhívta a figyelmet: ez is ok arra, hogy nemet mondjunk Ukrajna uniós tagságára.

Mindketten versenyben vannak az indiai Goában zajló sakkvilágkupán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.