Sajnos én még emlékszem ugyanis, hogy az MSZP soraiban már 2012-ben (!) felbukkant az a gondolat, hogy a 2014-es választásokat bojkottálni kellene. Ezt egy pártaktíván már elfeledett figura, nevezett Kolláth György alkotmányjogász vetette fel, s a teljesen véletlenül éppen ott tartózkodó Ujhelyi István szocialista politikus gyakorlatilag nem zárkózott el az ötlettől. Igaz, a későbbiekben a párt vezetése végül is elzárkózott Ujhelyitől és a választásoktól való távolmaradás víziójától, aminek hatására Ujhelyi is úgy döntött, hogy elhatárolódik önmagától…
Akkor azzal érveltek a szocik, hogy az új választási törvényt és választási eljárásról szóló törvényt úgy alakította a Fidesz, hogy az ellehetetleníti az ellenzék győzelmét. A probléma csak az volt, hogy akkoriban a Velencei Bizottság is megvizsgálta az új választási törvényt, s azt egészében elfogadhatónak és demokratikusnak tartotta. Másfelől, akkor még voltak baloldali gondolkodók (emlékszem, például Kéri László is), akik kijelentették, hogy e törvény keretei között is le lehet győzni a Fidesz–KDNP-t.
De hát a baloldaliak, a balliberálisok, a globalisták soha semmit nem tanulnak és nem felejtenek: Fekete-Győr bojkottérvei között már megint az jött elő, hogy a választások nem voltak fairek és csak a kormánypártok győzhettek. Nem unalmas ez már, dúsgazdag és liberális proletárok? Pláne, hogy 2014-ben, 2018-ban és most is részt vettetek a választásokon, legitimálva azokat?Most pedig már az általatok oly hőn tisztelt EBESZ véleménye – amely szerint a választások rendben zajlottak – is smafu a számotokra?
Hagyjuk tehát ezt a hülyeséget, fiatalok!
Még gondolom játsszátok az eszeteket egy ideig, azután beültök a parlamentbe, mint a többi ellenzéki párt. S a duma bojkottjából kialakul a valóság: a bojkott dumája.
(Utóirat: így is lett. Nemrég jött a hír, hogy a Momentum mégis beül a parlamentbe…)
Borítókép: a Momentum párt 2018-ban (Fotó: MTI / Mónus Márton)
További Fricz Tamás blogja híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!