Itt az újabb bizonyíték: búcsút intettünk a recessziónak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A GDP 0,5 százalékkal emelkedett az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához képest, míg az első negyedévhez képest 0,1 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye.

PR
2013. 08. 14. 7:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Részletes adatokat szeptember 4-én közöl a Központi Statisztikai Hivatal.

A közölt adatok megfelelnek az elemzői várakozásoknak. Szerintük a növekedést nagyban segíti, hogy legfontosabb kereskedelmi partnerünk, Németország gazdasága is kezd magához térni.

Londoni pénzügyi elemzők helyzetértékelése szerint javul a magyar gazdasági növekedésre adott elemzői konszenzusos előrejelzés. Úgy látják, a magyar gazdaság túljuthatott a legnehezebb időszakon, és valószínű, hogy a második negyedévben már éves összevetésű növekedést produkált.

A GKI Gazdaságkutató Zrt. korábbi előrejelzése szerint is Magyarországon technikai értelemben véget ért a recesszió.

A KSH kedden közölte azt, hogy mérséklődött az infláció, a júniusi 1,9 százalékos éves árnövekedés után júliusban a fogyasztói árak 1,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban; az előző hónaphoz képest átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak.

A kereseteknél is folytatódik a pozitív trend, a legutóbbi adatok szerint a bruttó átlagkeresetek 3,3, a nettó átlagkeresetek 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Magyarország kijött a gazdasági recesszióból és a magyar gazdaság egyre több biztató mutatóval bír immár a gazdasági növekedés terén is – reagált közleményében a Fidesz frakciója.  „Három éve hazánkat még Görögországgal egy lapon emlegették, mára azonban Magyarország pénzügyileg talpra állt, az utolsó fillérig megszabadult a baloldal által felvett IMF-hiteltől, kilenc év után kiszabadult a túlzottdeficit-eljárás alól, az államadósság csökkenő pályára állt és negyven éve nem volt ilyen tartósan alacsony az infláció, mint most” – áll a kommünikében. A frakció emlékeztet: az európai tendenciákkal ellentétben nálunk folyamatosan nő a foglalkoztatottak száma is, a fizetések pedig tartósan őrzik vásárlóértéküket. „Magyarország tehát jó úton jár amióta szakított a Gyurcsány-Bajnai-szövetség szélsőséges gazdaságpolitikájával, még ha ezt a bukott baloldal idegesen és gyűlölködve naponta tagadni is próbálja” – zárul a közlemény.

A KDNP szerint örvendetes, hogy az építőipar teljesítménye is megjelent a GDP 0,5 százalékos növekedésében. A kereszténydemokraták úgy látják: a mezőgazdaság erősödése mellett ez biztató kilátás az év egészére várható gazdasági növekedés szempontjából. „A magyar gazdaság megbecsülendő emelkedésbe fordult, ez pedig a kormány és a hazai cégek munkájának eredménye. A devizahitelesek kiszabadítása, a családi adókedvezmény kiterjesztése és a további rezsicsökkentés újabb százmilliárdos nagyságrendű összeget hagyhat a családoknál, ami a hazai fogyasztást növelheti a tartós cikkek és a kiskereskedelem forgalmában is” – áll a párt közleményében, amelyben leszögezik azt is: a KDNP megbecsüli a magyar emberek munkáját és jó jelnek látja a GDP tartós növekedését.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.