Kínai vasútépítések

A Magyar Nemzet információi szerint Orbán Viktor főként infrastrukturális fejlesztésekről tárgyal a kínai miniszterelnökkel.

2014. 02. 05. 4:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kilendítheti a holtpontról a V0-s vasúti gyűrű kapcsán megakadt kínai–magyar tárgyalásokat Orbán Viktor rövid időn belül esedékes pekingi látogatása. A Magyar Nemzet információi szerint a kormányfő a jövő héten főként infrastrukturális fejlesztésekről tárgyal Ven Csia-pao kínai miniszterelnökkel. A találkozó kapcsán Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a lapnak megerősítette: valóban szerepel a témák között a Budapestet délről elkerülő V0-s vasúti gyűrű megépítése. – A beruházás kapcsán ma egyetlen nyitott kérdés van. Kína az egymilliárd eurós hitelért cserébe olyan garanciát kér a magyar államtól, ami nagyon magas kockázatot jelent, és amit nem áll módunkban megadni – mondta az államtitkár.

A Magyar Fejlesztési Bank és a kínai partnerintézmény közt már néhány hónapja tart a vita. Ha döntés születik a függőben lévő kérdésről, az idei év első felében megkezdődhet a beruházás előkészítése. A korábban tervezett 2017-es átadás azonban már nem reális az államtitkár szerint. Szijjártó Péter a lapnak elmondta azt is, hogy a pekingi találkozón a Budapestet Belgráddal összekötő gyorsforgalmi vasútvonal megépítése is szóba kerül majd. E beruházás megvalósítását is kínai szerepvállalással tervezi az állam. Az államtitkár szerint számos tisztázatlan kérdés van még az ügyben. – Egyelőre arra várunk, hogy a kínai és a szerb fél is megnevezze az eljáró kormányzati szerveket, és elinduljon a munkacsoportok közös munkája – jegyezte meg.

Az integrált vasútfejlesztésnek köszönhetően Budapesten futhat keresztül mind a Balkán, mind Törökország, mind a Távol-Kelet felől Európába özönlő áruk tömege. Ez hatalmas gazdasági lehetőség és sürgető kényszer is egyszerre: a régió több országa is szeretne Európa kapujává válni.

 

Kevesebb mint három óra alatt lehet majd eljutni Budapestről Belgrádba, ha kínai pénzből elkészül a modern, villamosított vasútvonal, amelyről Orbán Viktor miniszterelnök a Kelet-Közép-Európa–Kína csúcstalálkozón állapodott meg a szerb és a kínai kormányfővel. A gyorsvasútvonal fellendíti majd a két ország közötti turizmust, valódi hozadéka azonban ennél sokkal több: rajtunk halad majd keresztül a Selyemút, hazánk lehet a fő ütőér Európának mind a Kínával, mind a Törökországgal és a balkáni államokkal folytatott kereskedelemben.

 

További részletek a Magyar Nemzet szerdai számában.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.