A miniszter a műsorban elmondta, hogy 2010-ben ennek a kormánynak nem volt választása, mert az ország csődben volt, így azokkal a kérdésekkel kellett foglalkozni, amelyek a gazdaságot a csőd közeli állapotból el tudják mozdítani – olvasható a Híradó.hun.
Az adóintézkedésekben a legfontosabb intézkedés az volt, hogy egykulcsos lett a progresszív adórendszer, korábban 17 és 32 százalék volt az adókulcs, most pedig egy 16 százalékos egykulcsos adórendszerünk van. „Amennyiben ez a kormány marad, szinte biztos, hogy nem fog változni az egykulcsos adórendszer” – mondta a nemzetgazdasági miniszter.
A közmunkaprogrammal kapcsolatban Varga Mihály elmondta: ez fontos lépés volt a kormány részéről, mert „segély helyett jövedelmet szeretnénk adni az embereknek”. Azok az emberek, akik 5-10 évig otthon voltak, azoknak első lépés lehet, hogy először közfoglalkoztatásban kezdenek el dolgozni, majd onnan lehet a piaci szféra felé munkalehetőséget biztosítani. „Amíg a gazdaság nem teszi lehetővé, hogy mindenkinek munkalehetőséget tudjunk biztosítani, addig szükség van a közfoglalkoztatásra. Természetesen azt szeretném én is, hogy ha egy darab közfoglalkoztatott nem lenne az országban, és mindenki, aki dolgozni akar, az a piacon találna magának munkalehetőséget, de ez a helyzet még nem áll fent” – közölte a miniszter.
Varga Mihály közölte: „Elértük, hogy míg 2010-ben 3,8 millió ember dolgozott, most 4 millió 52 ezer ember dolgozik és ilyen 22 éve nem volt Magyarországon.” Hozzátette: lépésről lépésre haladunk, de „abban bízom, hogy egy-két éven belül több lesz a piaci alapon elhelyezkedő ember, mint a közfoglalkoztatott”.
A térségben a legmagasabb növekedéssel rendelkezünk, 2013 végén 2,7 százalék volt a magyar gazdaság növekedése, ez magasabb, mint a lengyeleké, szlovákoké vagy a cseheké – közölte Varga Mihály. „Négy év alatt elértük, hogy a csőd közeli helyzetből Magyarország gazdasági növekedési pályára tudott állni”, s most már az a helyzet állt elő, hogy londoni elemzők szerint a magyar gazdaság növekedési kilátásai magasabbak az idén, mint amit a kormány mond. A kormány szerint 2 százalék lesz a növekedés, a londoni elemzők 2,6 százalékot mondanak. A 28 uniós tagországból a magyar gazdaság növekedése az ötödik helyen volt – tette hozzá a politikus.