Összetörhetné a fuvarszervezőket az Uber

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Forrósodik a talaj az Uber abroncsai alatt: a kérdés, ha lépnie kell, beszáll-e a játszmába, vagy kereket old?

SzE
2015. 03. 30. 15:43

Arról ugyanakkor nincs meggyőződve, hogy a piac újabb taxitársaságot is elbír. Mint mondja, a fix hatósági tarifa bevezetése előtt a fővárosban nagyon eltorzult a verseny: a fuvarszervezők nem győztek árban egymás alá menni, az alacsony fuvardíjakból viszont nem tudtak megélni a taxisok, sokan tönkre is mentek. Emiatt avatkozott közbe a Fővárosi Önkormányzat, és emiatt vezette be a hatósági rögzített árat. Ennek meg is lett a hatása: míg azt megelőzően több mint 20 fuvarszervező cég tevékenykedett Budapesten, mára megfeleződött a számuk.

Beszéltünk olyan taxisokkal is, akik szerint a jövőben a fuvarszervező cégek száma akár újra megfeleződhet. Ha ez történik, akkor nyilván azok a szolgáltatók maradnak talpon, amelyek az utasnak és a taxisnak jobb szolgáltatást nyújtanak, és mindezt alacsonyabb díjért teszik. Metál Zoltán és az általunk megkérdezett sofőrök úgy látják, ez a verseny inkább minőségben, mintsem árban történne.

Ebbe a sorba állhatna be az Uber is, amelynek sofőrjei – legalábbis a reméltek szerint – akkor dolgozhatnának, ha szaktanfolyam elvégzése után levizsgáznának, céget alapítanának vagy egyéni vállalkozók lennének, kiváltanák a tevékenységi engedélyt, autójuk megfelelne a kritériumoknak, rendszámuk is sárga lenne. Ez viszont azt jelenti, hogy az Uber-sofőrből gyakorlatilag taxis lenne. Emellett az Ubernek is diszpécserközpontot kellene fenntartania, szüksége lenne 24 órás ügyfélszolgálatra, olyan oda-vissza kommunikációs rendszerre, amivel a kocsi vezetőjét bármikor elérhetik a diszpécserközpontból. Egyetlen olyan taxist nem találtunk, aki azon a véleményen volt, hogy az Uber erre hajlandó lenne. Ugyanezt gondolják sofőrjeikről is.

„Aki most Uber-sofőr, az nem véletlenül nem taxis. Ha taxis akarna lenni, akkor az lenne, de az drága mulatság. Akkor nem szállíthatna utasokat annyira olcsón, hiszen fizetnie kellene a képesítés megszerzéséért, az autó megfelelő felkészítéséért, nem utolsósorban pedig adóznia kellene” – mondja Forgó Betti.

A taxis kiemeli, hogy ha az Uber betartaná a szabályokat és felemelné az árait a hatóságilag rögzítetthez, persze sok hivatásos sofőr elgondolkodna azon, hogy csatlakozzon-e a céghez. Ennek oka, hogy esetében – legalábbis a jelenlegi rendszer szerint – csak a biztos fuvar után kellene jutalékot fizetni. Jelenleg nem ez a helyzet: a taxisok a fuvarszervezőknek havidíjat fizetnek, garanciát viszont nem kapnak arra, hogy utasuk is lesz. Azaz hiába a havi 50-100 ezer forintos fix kiadás, az nem jelent biztos fuvart. Forgó Betti kiemeli, hogy emiatt ő is elgondolkodna a váltáson, ám nem látja reálisnak azt, hogy az Uber ezt az utat válassza.

Egy másik taxis keményebben fogalmazza meg ugyanezt: „Kizárt, hogy taxitársasággá váljanak, nem ez a céljuk. Nekik egyetlen céljuk van: hogy mindenféle kiadás és adózás nélkül maszek sofőrökkel embereket fuvaroztassanak kevés pénzért. Ha ezt nem tudják megtenni, akkor elhúznak az országból, nem fognak szabályokkal bajlódni.”

A taxisok szerint az, ha az Uber legálisan is megjelenne az utakon, a fuvarszervezőkre nézve jelentene veszélyt. „A taxitársaságoknak egy dolog számít: hogy minél több sofőr szerződjön velük és fizessenek nekik havidíjat – emiatt nincs a társaságoknál létszámstop. Ez nekünk nem jó, hiszen így többünknek kell osztoznunk ugyanannyi fuvaron, de akkor is ez van” – panaszolja egyikük. Véleménye szerint egyedül emiatt lehetne létjogosultsága a piacon egy olyan cégnek, amely nem fix havidíjat, hanem százalékot kér a tényleges fuvarok díjából. Mint mondja, a taxitársaságok attól tarthatnak, hogy az Uber ekként lép piacra és elszipkázza a sofőrjeiket. Emiatt tiltakoznak ellene, nem azért, hogy a vezetőiket védjék. Ezen a véleményen van kollégája is: „A fuvarszervezők azok, akik nem lennének el nélkülünk. Mi ha nehezebben is, de boldogulnánk telefonos rendelések nélkül” – szögezi le.

A taxitársaságok elszipkázástól kevésbé tartanak, szerintük az Uber aligha maradna a piacon a kormányrendelet elfogadását követően. „Ahogyan más országokból, úgy vélhetően hazánkból is kivonulnának akkor, ha valóban be kellene tartaniuk a taxisokra nézve kötelező szabályokat, hatósági áron kellene szállítaniuk az utasokat” – mondja Pásztor György. A Tele 5 Taxi ügyvezetője nem tart attól, hogy ha a cég mégis marad, a szabályokat pedig betartja, akkor a sofőrök átszerződnek hozzá. Mint mondja, ez esetben a cég nem tudna a fuvarszervezőknél olcsóbban utasokat közvetíteni, megszűnne a versenyelőnye.

Megkerestük az Ubert is azzal a kérdéssel, hogy milyen lépéseket terveznek akkor, ha az Országgyűlés olyan kormányrendeletet fogad el, amilyenre a taxisok számítanak. Érdemi választ nem kaptunk: a cégnek addig nincs mit mondania, amíg a szabályozás meg nem jelenik. Tájékoztatásukból egyedül annyi derül ki, hogy akármi is legyen majd a rendeletben, a társaság együttműködő lesz, tiszteletben fogja tartani azt. Az viszont továbbra is kérdés, hogy ez az országból való kivonulást jelenti-e, vagy pedig azt, hogy betartják az új játékszabályokat és fuvarszervező céggé alakulnak. Vagy pedig azt, hogy szerintünk mégis más lesz a rendeletben, mint amire a taxisok számítanak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.