Hátráltatja a csapadékos, szeles időjárás a növényvédelmet, pedig a gazdáknak permetezniük kellene, mivel a folyamatosan nedves leveleken és gyümölcsökön jól érzik magukat a kórokozók – olvasható Zsigó Györgynek, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara budapesti szervezete alelnökének friss elemzésében, amelyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tett közzé.
A szakember kiemelte, a permetezés azért is rendkívül fontos, mert amellett, hogy a fertőzések terjedésének kedvez az időjárás, a növények a hideg miatt egyébként is lemaradtak a fejlődésben és gyengék. Az eső és a szél miatt megsérült a kis gyümölcsök viaszrétege, bőrszövete, így már közvetlenül a termést veszélyeztetik a kórokozók.
Zsigó György szerint a probléma a következő napokban a meleg időjárással fokozódhat. Ennek oka, hogy az átázott talajból gőzölgő pára miatt sokáig meglesz az utánpótlása annak a folyamatos levélnedvességnek, amely kiváló környezetet nyújt a gombák szaporodásának. A probléma szinte minden zöldség- és gyümölcsfélét érint.
A szakember figyelmeztetett, a burgonyát és a paradicsomot érintő gombás fertőzés, a fitoftóra gyorsan kárt tesz a bokrosodó növények leveleiben, és az ellenálló növényfajtákat sem kíméli. A szőlőben is gondot jelent a gombásodás, a legismertebb lisztharmatfertőzés mellett egyéb fajok is veszélyt jelentenek a tőkékre, főként ott, ahol megsérült a szőlő, például jégverés miatt. Hamarosan teljes virágzásban lesz a szőlő, a virágok pedig érzékenyebbek, mint a levelek, így a növényvédelem kiemelten fontos ebben az időszakban.

Fotó: MTI/Sóki Tamás
A gyümölcsösökben is súlyos a helyzet. Zsigó György kiemelte: már az éretlen terméseken is komoly moníliás fertőzés látható. A permetezést követően a gombaölő készítményeket az eső lemoshatja a növényről, ugyanakkor a beteg termés leszedésével, a lehullottak összegyűjtésével és megsemmisítésével is lassítható a gomba továbbterjedése. A meleg és a nedves talaj párolgása miatt a varasodásra érzékeny alma- és körtefajtákon szinte biztosan felerősödik a fertőzés.