Rossz álom

Az épített környezet milyensége, esztétikája a legmeghatározóbb – nap mint nap átélt – kulturális élményünk.

Az új lakóparkok magasabb szintre emelték az életminőséget Fotó: Mirkó István

Kikászálódtam az ágyból, elindultam kifelé a szobából – de hoppá, majdnem a falba ütköztem. Körbenéztem: furcsa, mintha ez az ajtó nem itt lett volna eddig. Dörzsölgettem a szememet, de olyan hívogatóan szűrődött be a napfény a félig behúzott függönyök között, hogy ki akartam menni a teraszra. Ekkor újabb problémával szembesültem: hol is van a terasz?! Sokat ittam tegnap, vagy mi van? A félhomályra fogtam, de aztán csak megtaláltam a terasz­ajtót. Alig vártam, hogy megpillantsam a szomszédos domboldalon álló házakat, a kert alján a virágzó barackfát, a kilátást. Ez minden reggel erőt ad. Lenyomtam a kilincset, kiléptem – de mi ez? Távoli házak, barackfa és kilátás helyett a kert hátsó, szűkös részébe érkeztem, a kerítés mellett téglát pakoló szomszéd pedig harsányan rám köszönt: Jó reggelt! Ööö… csak ennyit tudtam motyogni. És ekkor – felébredtem.

Csak rossz álom volt! De hogy honnan jött ez egész? Nos, álmomban az a ház elevenedett meg, amelyet eredetileg terveztettünk. Teljes ­tévút, rossz tájolás, fantáziátlan megoldások, élhetetlen lakóterek, a megrendelők olykor naiv, olykor buta elképzeléseinek szervilis lerajzolása. Azóta is folyamatosan hálát adunk, hogy kaptunk kellő erőt és bátorságot ahhoz, hogy abbahagyjuk, hogy kilépjünk, hogy újrakezdjük – mással.

Sokszor elfelejtkezünk arról, hogy mekkora szerepe van egy építésznek egy ház megvalósulásában.

Szinte természetesnek vesszük, hogy ide rajzol egy szobát, oda egy hálót, itt lesz egy terasz, ott a fürdő – mintha ez ilyen egyszerű lenne.

Pedig nem az. Hosszú évek kitartó munkája, tanulás, hajnalig tartó rajzolások, majd szakvizsgák, záróvizsgák, diplomázás – és csak ekkor jöhetnek a tanulóévek egy mester mellett, egy vándoriskola és hasonlók. Építésznek lenni művészet, az épített környezet milyensége, esztétikája a legmeghatározóbb – nap mint nap átélt – kulturális élményünk.

De ahogy van kókler építési vállalkozó, van szép számmal kókler tervező is. „Az építtető lényegében teljes betekintést enged az életébe: kivel él, hogyan él, hány gyereke van, szeretne-e még utódokat, milyen az életvitele, mi a hobbija, szereti-e a kerti munkát, sokat van-e otthon, mikor kel, mikor fekszik, jó alvó-e, mikor étkezik, mit eszik. Az építésznek pedig éppen ezért nemcsak kiváló mérnöknek, hanem jó pedagógusnak is kell lennie: el kell tudnia vezetni a megrendelőt az álmai és őrült elképzelései, valamint a pénztárcája körüli labirintusban” – írtam korábban ezeken a hasábokon.

Bizony, egy rossz tervezés is kisiklathat – nem csak egy építkezést, akár egy egész életet.

A nem túl pénztárcabarát megoldások, a rossz anyaghasználat, az élhetetlen, nem a család életviteléhez szabott méretek, a telek, a helyszín „megerőszakolása”.

Mi szerencsére kis vérveszteséggel ki tudtunk lépni az egészből, sokan azonban nem tudnak. És ilyenkor jön az erőltetett, már mindenkinek fárasztó újratervezés, a viták, a pereskedés, vagy az egyik legrosszabb eset, amikor belevágnak az építkezésbe úgy, hogy már az első kapavágásnál rossz mindenki szájíze. És akkor jönnek a rossz tervezésből fakadó javítások, gányolások, amelyek egyfajta pénznyelővé változtatják rövid időn belül az építkezést. És rémálommá – holott egy felépült háznak jó esetben az álmok megvalósulásának kellene lennie.