Májusban öt százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban az egy évvel korábbi szinthez képest. Ez szokatlanul magas:
ilyen utoljára 2008-ban esett meg, amikor az olajárak rendkívül gyors emelkedése jelent meg az adatban.
Az energia- és élelmiszerárak figyelmen kívül hagyásával számított maginfláció 3,8 százalék volt, ami már majdnem harmincéves csúcs, ugyanis ez utoljára 1992-ben fordult elő.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed úgy reagált, hogy a folyamat véleményük szerint átmeneti, nem kell miatta nyugtalankodni. Ami különösen meglepő, hogy egyelőre nem is módosítanak jelenlegi monetáris politikájukon, ami erős válságra, deflációra, vagyis negatív inflációra van méretezve. Véleményük szerint a mostani magas áremelkedés egyrészt a hirtelen meginduló fogyasztásnak és az ezzel lépést tartani nem tudó, a szállítási láncok akadozása miatti szűkös kínálatnak, valamint a tavalyi alacsony bázisnak köszönhető, amit ugyancsak a járvány okozott.

Fotó: Reuters
A Fed jövő héten tart kamatdöntő ülést, a piaci résztvevők döntő jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy ott, ha most várhatóan nem is történik még szigorítási lépés, mi lesz a jegybank kommunikációja: mikorra vagy mennyire tartós inflációs folyamatok esetére valószínűsítik az eszközvásárlási program leépítését, esetleg a kamatemelést. Az eszközvásárlási program összege jelenleg havi 120 milliárd dollár, és ez így van tavaly nyár óta, miközben a járvány az oltási programnak köszönhetően az Egyesült Államokban is lényegében lecsengett, a gazdaság újraindult, ráadásul a hatalmas országban a légi forgalom sem állt le a járvány ideje alatt, hisz az nem elsősorban a külföldi turizmustól, hanem az amerikaiak belföldi utazásaitól függ, amiben gyakorlatilag semmilyen korlátozás nem volt a járvány idején.
Vezető közgazdászok most azt várják, hogy a Fed csak augusztusban fogja jelezni a kötvényvásárlási program fokozatos leépítését, és ezt csak pár hónappal később kezdi meg ténylegesen, a kamatemelés pedig csak a program kivezetését követően kerül szóba. Ez a forgatókönyv azonban arra a feltételezésre épül, hogy a gazdasági újranyitás miatt megugrott infláció magától is mérséklődik a következő hónapokban. Ha azonban nem így lenne, előfordulhat, hogy a Fed
lépéskényszerbe kerül, és a tervezettnél gyorsabban, váratlanul kell szigorítania.