Elnyerni a társadalmi megbecsülést, átadni a tapasztalatokat

Nem jelöltette magát a Magyar Mérnöki Kamara tisztújításán Nagy Gyula, a testület elnöke. A négyéves ciklusa végén leköszönő vezetővel a mérnökök társadalmi megítéléséről, szervezeti súrlódásokról és a tapasztalatok átadásáról beszélgettünk.

– A mérnöki munka egységes, átlátható díjszabását viszont nem sikerült rendezni. Ez miért lenne fontos?

– Régóta megoldatlan, hogy a magas színvonalú mérnöki munkáért méltányos és arányos díjat számlázhassanak a kollégáink. A piaci verseny miatt egységes díjszabást nem lehet kötelezővé tenni, de 2020 végén kidolgoztunk egy ajánlást a minőségi munkáért minőségi javadalmazás elv eléréséhez. A szakmagyakorlási jogszabály elég jól meghatározza, hogy ki, milyen végzettséggel milyen tervezői, szakértői, műszaki ellenőri mérnöki munkát végezhet. Abban viszont a következő kamarai vezetésnek sokat kell még tennie, hogy – német mintára – a beruházási folyamat teljes tartamára, az egyes munkafázisokra lebontva is meg legyen határozva, mennyiért kell dolgozniuk a mérnököknek.

– A szavaiból úgy tűnik, hogy más területen is maradtak még megoldandó feladatok.

– Sosem lehetünk elégedettek. Az eltelt évek alatt sok tapasztalatot gyűjtöttünk, látjuk, hogy mi az, amin a szervezet, a működés terén változtatni kellene. Az a szervezeti struktúra, amely a köztestületek többségét jellemzi, sajátosnak mondható, ami bizony problémákat is rejt, adott esetben csökkenti a hatékonyságot.

Nagy Gyula szerint a szakmának meghatározó a szerepe a gazdaságban
Fotó: Havran Zoltán

– Vagyis ezek a problémák a rendszerbe vannak kódolva?

– A kisebb-nagyobb szervezeti, működési súrlódások talán kevésbé jelennek meg olyan köztestületeknél, ahol a tagok azonos szakmából érkeznek. Nálunk azonban az országos kamara mellett 21 szakmai tagozat és 19 területi (megyei) kamara működik. Ez a bonyolult szervezeti struktúra meghatározó.

Nehéz ilyen színes palettán mindenki érdekét egyszerre képviselni. Ha ebben nem történik változtatás, akkor nem tudunk kitörni a korlátaink közül.

Határozott véleményem, hogy egyetlen kamaraként kell működnünk, függetlenül attól, hogy szakmai és területi belső szervezeti struktúra alakult ki. A hatékonyságunkat úgy tudnánk növelni, ha bizonyos kamarai tevékenységeket központosítanánk.

– Milyen ma a mérnökök megítélése? Mit tud tenni ennek javításáért a kamara?

– Tavasszal részletes kérdőívben kértük ki a mérnökök véleményét, mert kíváncsiak voltunk a kamara tevékenységének a megítélésére. A válaszokból az derült ki, hogy sokan éppen a mérnöki tevékenység elismertségét hiányolták, illetve azt vélelmezik, hogy ezért keveset tesz a kamara. Én azonban ezt másképp látom. Ahogy mondtam, a kamara sokat segít a mérnököknek, hogy helyzetbe hozza őket, és még ajánlja, úgymond reklámozza is őket. Abban azonban, hogy a társadalomban milyen lesz a mérnökökről kialakuló kép, valójában a kollégák szakmai munkája, a munkájuk minősége és a társadalmi megjelenésük lesz az igazán döntő. Ezért pedig minden mérnöknek saját magának kell sokat tennie.

– A négyéves ciklusa különleges volt, hiszen az utóbbi másfél évet a koronavírus-járvány árnyékában töltöttük. A mérnöki kamara életében mit jelentett a rendkívüli helyzet?

– Amikor tavaly márciusban kihirdették a veszélyhelyzetet, azt mondtam a kollégáimnak, hogy az élet menjen úgy tovább, mintha semmi nem történt volna – annyi különbséggel, hogy nem mindennap leszünk mindannyian az irodában. Az otthoni munkavégzésre gyorsan átálltunk, ez a furcsa helyzet ugyanakkor lehetőséget teremtett arra is, hogy áttekintsük a feladatainkat és javítsunk néhány folyamaton. Az online képzést például hatékonyabbá tettük, ennek elemeit hosszabb távon is megtartjuk. Az online vizsgáztatás elindításával elértük, hogy nem ragadtak be jogosultságok a járvány idején sem. Emellett igyekeztünk jobban megszólítani a tagságot: online programokat, beszélgetéseket szerveztünk, jóval több hírlevelet, jóval gazdagabb tartalommal küldtünk ki, mint azelőtt. Noha voltak kedvező hozadékai is a vírushelyzetnek, most már szívesen magunk mögött hagynánk ezt az időszakot.

– Milyen tervei vannak?

– Nagy megtiszteltetés volt kamarai elnöknek lenni, de most először is szeretném kicsit kifújni magamat, mert elfáradtam. Sok időt töltöttem a kamara ügyeivel, de úgy voltam vele, mint más munkáimnál, hogy amit elvállalok, azt szeretném igazán rendesen végigcsinálni.

A mérnöki kamarára nagy szüksége van a társadalomnak, a mérnökökön múlik, hogy milyen mértékben tudnak hozzájárulni a fejlődéshez, a lehetőségeiket milyen eredménnyel tudják kihasználni.

Bár tisztséget a következő ciklusra nem vállalok, természetesen tag maradok a kamarában, és ha szükség lesz rám, segítek. Bőven maradt energiám, amit most elsősorban a saját cégemben szeretnék hasznosítani. A fiatal kollégákat fogom segíteni, át szeretném adni nekik a tapasztalataimat, amit a könyvekből vagy az internetről nem lehet megtanulni.