időjárás 6°C Vendel 2021. October 20.
logo
A legtöbb hibás építési és felújítási munka Budapesten és Pest megyében jellemző

Milliós károkat okoznak a kókler vállalkozók

Pintér Balázs
2021.10.12. 19:35 2021.10.12. 19:57
Milliós károkat okoznak a kókler vállalkozók

Nem túl erős az építőiparba vetett bizalom a megrendelők részéről, különösen a Közép-Magyarország régióban rossz a helyzet, ahol egy friss felmérés szerint a legtöbben voltak kontár munka szenvedő alanyai. Ez átlagosan egymillió forintos kárt okozott a megrendelőknek.

Minden harmadik megrendelő szenvedett kárt kontár módon elvégzett építési, felújítási munkákból fakadóan az elmúlt egy évben.

A Mapei Kft. reprezentatív kutatása szerint a kontármunka leginkább a Közép-Magyarország régióban, illetve Budapesten jellemző, ahol tízből négyen voltak elszenvedői annak.

Az egy kontármunkára jutó átlagos kárösszeg igen magas, több mint 753 ezer forintot tett ki. Sőt Budapesten és Pest megyében a válaszadók által jelzett átlagos kárösszeg majdnem elérte az egymillió forintot,

igaz, a Dél-Dunántúlon ennél lényegesen kevesebb, 368 ezer forint. – Ez óriási szám, ami milliárdos nagyságrendű károkat jelent évente. Ez az összeg a hárommillió forintos otthonfelújítási támogatás negyede – hívta fel a figyelmet Markovich Béla, a Mapei ügyvezetője.

A cég 2250 fő megkérdezésével augusztusban készített reprezentatív kutatásában az építőipar iránti bizalmat is megpróbálták felmérni egy bizalmi index meghatározásával, 0 és 5 pont közötti értékkel. A válaszok alapján az országos építőipari bizalmi index 3,53 pontot tett ki, de a Közép-Magyarország régióban jóval rosszabb az osztályzat, csak 3,32 pont.

Az eltérő bizalmi index a helyi sajátosságok mellett vélhetően összefügg az építkezések és felújítások számával. A Pest megyében és Budapesten folyó nagyszámú építkezés és felújítás sok szakembert vonz az ország minden területéről, köztük sok kontárt. Emellett a szakemberek hajlamosak túlvállalni magukat, különösen azokon a területeken, ahol a nagyszámú építés és felújítás miatt akut szakemberhiány alakul ki. Mindez kihat a minőségre

– magyarázta Markovich Béla. A válaszadók a villanyszerelőkkel a legelégedettebbek (3,95 pont), a generálkivitelezőkkel pedig a legkevésbé (2,89 pont). Feltehetően az utóbbiak iránti alacsony bizalom oka, hogy őket terheli minden szakterület legapróbb hibája is.

Markovich Béla szerint a kókler munka arányát csak közös fellépéssel lehet a kritikus szint alá szorítani. – Ehhez egyrészt fejleszteni, képezni kell a szakembereket szakmai és menedzsmentterületen, hogy megfelelő színvonalon szolgáltassanak, és ne vállalják túl magukat. Másrészt meg kell tanítani a megrendelőt, hogy ismerje fel a kóklereket, és ne adjon megbízást megbízhatatlan kivitelezőknek. Az államnak pedig enyhíteni kellene az időnyomáson, meg kellene például hosszabbítani az otthonfelújítási program határidejét, mert a megrendelők kapkodnak a támogatás kihasználása érdekében – fejtette ki az ügyvezető.

Ezek is érdekelhetik

Aludd magad szebbé!

gyogyzona.hu

Tarlós István: Márki-Zay ilyen neoliberális ellenzéki háttérrel képtelen jobboldali politikát folytatni

hirtv.hu

Karácsony Gergely és Gál J. Zoltán is szerepet kap az Elk.rtuk című politikai krimiben

origo.hu

Ki ő?

hirtv.hu

Bajban lehetnek a dízelesek

vg.hu

Aludd magad szebbé!

gyogyzona.hu

Ezután a büntetőfékezés után évekre börtönbe kerülhet a sofőr - videó

origo.hu

Ki ő?

hirtv.hu

Frappáns választ adhat Varsó az uniós bírálatokra

magyarnemzet.hu

Ezután a büntetőfékezés után évekre börtönbe kerülhet a sofőr - videó

origo.hu

Tarlós István: Márki-Zay ilyen neoliberális ellenzéki háttérrel képtelen jobboldali politikát folytatni

hirtv.hu

Nem oktathatnak ki minket jogállamiságból!

magyarnemzet.hu

Nem oktathatnak ki minket jogállamiságból!

magyarnemzet.hu

Bajban lehetnek a dízelesek

vg.hu

Bencsik András: Az emberek érzik, hogy farkas jár a kertek alatt

magyarnemzet.hu

Karácsony Gergely és Gál J. Zoltán is szerepet kap az Elk.rtuk című politikai krimiben

origo.hu

Mateusz Morawiecki az EP-ben: Fejezzék be Lengyelország fenyegetését!

magyarnemzet.hu

A legmagasabb ligába jutott a hazai exportfinanszírozás

vg.hu

Frappáns választ adhat Varsó az uniós bírálatokra

magyarnemzet.hu

Mateusz Morawiecki az EP-ben: Fejezzék be Lengyelország fenyegetését!

magyarnemzet.hu

A legmagasabb ligába jutott a hazai exportfinanszírozás

vg.hu

Bencsik András: Az emberek érzik, hogy farkas jár a kertek alatt

magyarnemzet.hu

Esélye sem volt: 50 métert zuhant egy hőlégballonról, mielőtt egy száguldó autó elé esett

ripost.hu

Esélye sem volt: 50 métert zuhant egy hőlégballonról, mielőtt egy száguldó autó elé esett

ripost.hu