Ilyen esetben a cégek csődvédelmet szoktak kérni, hogy rendezhessék helyzetüket, átstrukturálhassák adósságukat, megegyezhessenek főbb hitelezőikkel. Erre azonban nem került eddig sor az Evergrande esetében, és ezt egyelőre nem is sürgetik a hitelezők, bízva, hogy a költséges eljárás nélkül is előbb-utóbb pénzükhöz juthatnak. Persze egy kínai csődeljárás nem ugyanaz, mint ami egy demokratikus piacgazdaságban zajlik, pláne, hogy az elmúlt egy évben a kínai hatóságok szokatlan szabályozásnak vetették alá a kínai cégeket, sőt egész gazdasági szektorokat. Az állam sem siet hivatalos útra terelni az ügyet, mivel ha a cég működésében zavarok keletkeznek, az visszavetheti a kínai gazdasági növekedést. Ráadásul szembe kellene nézni azzal a dilemmával, hogy az állam vagy megsegítse a céget, ami precedenst teremthet, vagy hagyja elsüllyedni. Vélhetően úgy gondolják, hogy egyelőre jobb, ha a félkész építkezéseket befejezik, ha a befektetők hajlandók türelmesen várakozni.
A cég hitelezőinek nagy része gazdag magánszemély, ami annyiból előnyös, hogy
a fizetésképtelenség nem vált ki dominóhatást.
Ha különféle alapok lennének a hitelezők, az ott hiányzó pénzt esetleg más értékpapírok eladásából kellene pótolni, ami több alap egyidejű eladásai esetén dominóhatást okozhatna. Másrészt a befektetők ilyenkor gyakran megrémülnek, és az érintett alapokból kivonják a pénzeiket, ezzel még nagyobb eladási, likvidálási hullámra kényszerítve azokat, ami gyakran a részvénypiac összeomlásához vezet rövid távon.
