Botladozik az európai autóipar

Komoly fennakadást okozhat a német autóiparban az orosz–ukrán konfliktus, valamint a gazdasági szankciók miatt kialakuló nyersanyag- és alkatrészhiány. Kevés a nikkel, a neongáz és a palládium, ezek ára megtöbbszöröződött az árutőzsdéken, de hiányoznak az ukrajnai kábelkötegek is.

2022. 03. 10. 6:44
Start of series production of the BMW i4
Start of series production of the BMW i4 Fotó: SVEN HOPPE
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felfüggesztette a nikkel kereskedését a londoni fémtőzsde (LME) kedden, miután két nap alatt 250 százalékkal nőtt, tonnánként százezer dollár fölé emelkedett a jegyzése. A rozsdamentes acél gyártásában és az elektromos járművek akkumulátoraiban használt nikkel árának az ugrásszerű emelkedését elsősorban az okozta, hogy az Oroszország elleni szankciókkal összefüggésben megszakad a fémszállítás – közölte a Híradó.hu. Oroszország fedezi a világ nikkelkeresletének a tíz százalékát. A tőzsde közleménye szerint nem valószínű, hogy péntek előtt újraindul a nikkel kereskedése. A sanghaji határidős tőzsde szerdán azt közölte, hogy csütörtöktől egy napra felfüggeszti a nikkel egyes határidős jegyzéseinek a kereskedését. 

Az Audi-gyár Győrben. Az alkatrészhiány a magyarországi üzemeket is érintheti. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus, valamint a szankciók következményei érintik a csipgyártáshoz szükséges neont és palládiumot is. A Techcet tanácsadó cég szerint 

a gyárak Ukrajnából származó neont használnak lézergázokhoz, az oroszországi palládium pedig a csipek, valamint egyes szenzorok és memóriák előállításához szükséges, de a fém kell a katalizátorok gyártásához is.

A német autóipart különösen súlyosan érintik az ukrajnai háború következményei. A német Autóipari Szövetség (VDA) szerdán úgy nyilatkozott, hogy a járműgyártás teljes területén további kiesések várhatók – olvasható az Automobilwoche.de hírportálon. Ennek oka, hogy fontos alkatrészek hiányoznak, és alapanyaghiány alakulhat ki. Több német autógyártó termelési leállásról számolt be. A BMW müncheni, dingolfingi és steyri gyáraiban, valamint a Mini oxfordi és hollandiai gyáraiban a jövő héten leállnak az összeszerelő sorok, mert hiányoznak az ukrajnai kábelkötegek – közölte az autógyártó cég szóvivője. A Volkswagen pedig azt jelentette be, hogy felfüggeszti oroszországi tevékenységét. A VW a Moszkvától délnyugatra fekvő Kalugában és keletebbre, Nyizsnyij Novgorodban üzemelteti saját autógyártó létesítményeit. A legnagyobb európai autócsoport Oroszországba irányuló exportját is azonnali hatállyal leállítják.

Az orosz hadműveletek az ellátási láncok megszakadásához vezettek – közölte az autóipari szövetség. A szállításokat korlátozzák, a beszállító cégeknél a termelést leállítják. Rövid távon csökkenni fog a kábelköteg-kínálat. 

A kábelköteg egy összetett alkatrész, amelyet esetenként minden járműmodellhez egyedileg gyártanak, emiatt alig van belőle készlet.

Tunézia mellett főleg Ukrajna látja el az európai gyártókat ezzel az alkatrésszel. A gyártás rövid időn belül nem rendezhető át. – A gyártók és a beszállítók nagy erőkkel dolgoznak az ellátási láncok hibáinak és zavarainak megszüntetéséért, valamint az alternatív ellátási csatornákat keresnek – mondta a VDA szóvivője.

A nürnbergi Leoni autóipari beszállító igyekszik kompenzálni két ukrajnai üzemének a bezárása miatti termeléskiesést. „Azon dolgozunk, hogy a sztrai és kolomyai üzemünk miatti termeléskiesések következményeit minden érintett számára a lehető legjobban kezeljük” – közölte a cég Nürnbergben. Jelenleg hétezer alkalmazott dolgozik a két üzemben. 

Az Ukraineinvest ukrán gazdaságfejlesztő cég szerint 22 külföldi cég rendelkezik székhellyel Ukrajnában, amelyek 38 gyárban gyártanak gépkocsialkatrészeket.

A német autóipar, beleértve a gyártókat és beszállítókat, mintegy 43 üzemegységet tart fenn Oroszországban és hatot Ukrajnában. 

Borítókép: A BMW müncheni gyára is leáll a jövő héten (Fotó: DPA/Sven Hoppe)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.