Tényleg a katari LNG menti meg Európát?

Sietősen próbálja megtalálni az alternatív földgázforrásokat Németország, és minden jel szerint partnerre talált most a legjelentősebb LNG-exportőr Katarban. A szállítási megállapodásokon túl viszont jelentős fogadókapacitásokat kell fejlesztenie, és számolnia kell azzal is, hogy soha nem térül meg az Északi Áramlat 2-be fektetett pénze. Kérdés, ki állja majd a veszteséget.

EGYPT-QATAR-VESSEL-GAS Fotó: AFP

„Putyin-mentes” energiaellátásának kiépítését szolgálja az a hosszú távú energetikai partnerségi megállapodás, amelyet Németország köt a világ legnagyobb földgáztermelői közé tartozó Katarral – erről a német gazdasági és klímavédelmi miniszter vasárnap számolt be Dohában. Hamim bin Hamad Ál Száni emírrel folytatott megbeszélése után Robert Habeck elmondta, hogy a látogatás – amelyen a külügyminiszterrel, a gazdasági miniszterrel és az energetikai tárca vezetőjével is találkozott – nagyszerűen sikerült: a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjában világelső ország uralkodója a várakozásokat messze felülmúló támogatást biztosít az együttműködéshez.

Németország az orosz–ukrán háború kitörése óta a korábbiaknál is intenzívebben dolgozik azon, hogy más forrásokból helyettesítse a felhasználásában 55 százalékos részarányt kitevő orosz földgázt, azonban az biztosan látszik, hogy ebben az évben még nem támaszkodhat kizárólag az alternatív beszállítókra. Ezt a miniszter is látja, a Handelsblatt című német üzleti lap hírportálján idézett nyilatkozatában meg is jegyezte: „az idén talán még szükségünk lesz orosz gázra, de a jövőben már nem”, hiszen az átalakulás még csak most kezdődik.

A néhány héttel ezelőtti, kezdeti lelkesedéshez képest ez a kijelentés már jóval visszafogottabb: míg korábban Nyugat-Európa felől főként azt lehetett hallani, hogy még az idén teljes egészében kiváltanák az orosz gázbehozatalt, mára finomodtak az elvárások.

Belépett a képbe a hosszú és a rövid távú tervezhetőség közti különbség felismerése is. Ahogyan azt korábban lapunkban kifejtettük, rövid távon (vagyis a most következő télre való felkészülési szezonban) nem igaz az a narratíva, amely szerint ha drágán is, de helyettesíthető az orosz gáz. Az európai gáztárolók töltöttségi szintje ugyanis a fűtési szezon végére húsz százalék alá eshet, vagyis az áprilisban kezdődő betárolási időszakra rekordalacsonyak lesznek a készletek (bár a mostani fűtési szezon ellátása nincs veszélyben). Ezért az idei nyári betárolás során a tavalyinál jóval nagyobb tételekre lenne szükség, így ha most alternatíva nélkül állna le az orosz gáz szállítása, akkor télre egészen biztosan nem állna rendelkezésre elegendő energiahordozó Európában.

A Katarral kötendő egyezség hatása tehát rövid távon nem érződhet, hiszen az exportőr a szállítási kapacitásainak kilencven százalékát előre leköti. A szűkös piacon pedig nem érdekelt abban, hogy lemondja a főként ázsiai vevőkkel már megkötött szerződéseit. Ha pedig megteszi – kockáztatva ezzel a megbízható üzleti partner képét –, azt vélhetően csak a szerződött összegnél magasabb árajánlatért tenné, és az LNG eleve drágább a vezetékes gáznál. A potenciális vevők mozgolódása nem is ezekért a szállítmányokért, hanem inkább azért a jelentősebb mennyiségért alakulhatott ki, amellyel bővítené LNG-előállítását az ország az évtized végéig.

De mire életbe léphetnek az új szerződések, addigra jelentősen szükséges bővíteni az európai fogadókapacitásokat is, hiszen jelenleg éves szinten mindössze tízmilliárd köbméter gáz halmazállapotúnak megfelelő mennyiségű LNG-t képes fogadni a kontinens, harmincegynéhány állomáson. Ehhez képest az orosz vezetékes behozatal 170-180 milliárd köbméter. Figyelembe veendő az is, hogy a fogadó terminálok kapacitása szintén jellemzően hosszabb távon le van kötve, a horvátországi Krk-szigeten lévőé például egészen 2027 végéig. Németország egyébként nemrégiben két új terminál megépítését jelentette be, de ezek kivitelezése legalább két-három év. Egyrészt ez nem lesz elég az ellátáshoz, másrészt a beruházások költségei messze nem elhanyagolhatók.

És ha mégis valamikorra sikerül LNG-vel pótolni az orosz behozatalt, akkor felmerülhet majd a kérdés: hogyan érinti ez azokat a vállalatokat, amelyek eurómilliárdokat fektettek az Északi Áramlat gázvezetékekbe? A már kész, de nem beüzemelt 2-es ágra az orosz Gazprom 5,5 milliárd eurót költött (ami 51 százalékos részesedést jelent), 15,5 százalékkal rendelkezik a német Wintershall és az E.On is, valamint kilenc-kilenc százalékkal a francia Engie és a holland Gasunie.

Ezeknek az összegeknek bizonyára nem szívesen intenek búcsút, és igyekeznek majd visszahozni a kiesést – például a gázkereskedelmi működésükből, vagyis a fogyasztók pénztárcájából.

Borítókép: Katari LNG-tankert figyel a szuezi-csatornán egy egyiptomi férfi. Több ilyen hajó szelheti a vizeket az évtized végétől (Fotó: AFP)