A Katarral kötendő egyezség hatása tehát rövid távon nem érződhet, hiszen az exportőr a szállítási kapacitásainak kilencven százalékát előre leköti. A szűkös piacon pedig nem érdekelt abban, hogy lemondja a főként ázsiai vevőkkel már megkötött szerződéseit. Ha pedig megteszi – kockáztatva ezzel a megbízható üzleti partner képét –, azt vélhetően csak a szerződött összegnél magasabb árajánlatért tenné, és az LNG eleve drágább a vezetékes gáznál. A potenciális vevők mozgolódása nem is ezekért a szállítmányokért, hanem inkább azért a jelentősebb mennyiségért alakulhatott ki, amellyel bővítené LNG-előállítását az ország az évtized végéig.
De mire életbe léphetnek az új szerződések, addigra jelentősen szükséges bővíteni az európai fogadókapacitásokat is, hiszen jelenleg éves szinten mindössze tízmilliárd köbméter gáz halmazállapotúnak megfelelő mennyiségű LNG-t képes fogadni a kontinens, harmincegynéhány állomáson. Ehhez képest az orosz vezetékes behozatal 170-180 milliárd köbméter. Figyelembe veendő az is, hogy a fogadó terminálok kapacitása szintén jellemzően hosszabb távon le van kötve, a horvátországi Krk-szigeten lévőé például egészen 2027 végéig. Németország egyébként nemrégiben két új terminál megépítését jelentette be, de ezek kivitelezése legalább két-három év. Egyrészt ez nem lesz elég az ellátáshoz, másrészt a beruházások költségei messze nem elhanyagolhatók.
És ha mégis valamikorra sikerül LNG-vel pótolni az orosz behozatalt, akkor felmerülhet majd a kérdés: hogyan érinti ez azokat a vállalatokat, amelyek eurómilliárdokat fektettek az Északi Áramlat gázvezetékekbe? A már kész, de nem beüzemelt 2-es ágra az orosz Gazprom 5,5 milliárd eurót költött (ami 51 százalékos részesedést jelent), 15,5 százalékkal rendelkezik a német Wintershall és az E.On is, valamint kilenc-kilenc százalékkal a francia Engie és a holland Gasunie.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!