A sziget nagy-dunai oldalán indult meg a munka, ahova a vasúti vágányok is lassan elértek. Az első világháború idején be kellett szüntetni az építkezést. A háború befejeztével viszont a Duna újra nemzetközi vízi út lett, és ismét nagy szükség volt a hatalmas létesítményre. Az erősen megroppant magyar gazdaság azonban nem tudta állni a költségeket, így francia tőke bevonásával épült meg a kikötő a húszas években.
Végül három medence is készült: kettőben darabos és ömlesztett árukat, míg a harmadikban – ez az a bizonyos Petróleum-medence – kőolajat rakodtak ki vagy vehettek a fedélzetre a hajók. Csepel néhány év alatt a Duna egyik legforgalmasabb kikötője lett. Jelentőségét nehezen lehetne túlbecsülni, hiszen Trianon után a magyar hajózási kereskedelem feltételei gyökeres fordulatot vettek.
Fiume elvesztésével Magyarországnak nem maradt tengeri kijárata, ezért Csepelnek kellett betöltenie a tengeri kapcsolattartás feladatát is.
Ennek érdekében speciális Duna- és tengerjáró hajókat építettek, és Csepelt összekötötték több tengeri kikötővel, elsősorban a Földközi-tenger keleti medencéjével. Ezek a hajók egészen a hetvenes évekig rakodtak le és fel a kikötőben. Habár a tengeri uszályok ma már nem járnak erre, a szabadkikötő még mindig meghatározó szerepet játszik Európa belvízi közlekedésében és kereskedelmében.
Borítókép: Az ország legnagyobb konténerterminálja működik Csepelen (Fotó: Kurucz Árpád)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!