időjárás 29°C Ottó 2022. július 2.
logo
Az osztrák turizmus versenyhátrányba került a szigor miatt a többi európai országhoz képest

Védettségi igazolás nélkül Ausztriába

Thurzó Katalin
2022.05.16. 05:55
Védettségi igazolás nélkül Ausztriába

Mától járványügyi kontroll nélkül lehet beutazni Ausztriába, ami a szomszédos ország turizmusa számára eddig komoly versenyhátrányt és jelentős veszteségeket okozott más európai úti célokhoz képest. Az ígéretesnek tűnő nyári forgalommal szemben már az őszi szezon miatt aggódnak az osztrák utaztatók, amikor kitörhet a járvány hatodik hulláma.

Az utolsók között engedi el Ausztria a járványügyi szigort, amely leginkább az utazási korlátozások miatt pechsorozattól szenvedő turizmuságazatnak kedvezhet. Nyugati szomszédunknál mától a határátlépésnél is megszüntetik az úgynevezett 3G-szabályt, és felfüggesztik az ezzel kapcsolatos ellenőrzéseket.
– Ez azt jelenti, hogy a friss rendelet szerint 

hétfőtől az országba már anélkül is be lehet utazni, hogy igazolnunk kellene a koronavírus elleni védettségünket a gyógyultság vagy az oltottság alapján, vagy ennek hiányában érvényes tesztet kellene bemutatni 

– hívta fel a figyelmet Kovács Balázs, a bécsi székhelyű GD Consulting tanácsadó cég vezetője. 

Hazánk korábbi turisztikai külképviselet-vezetője rámutatott: a turisztikai szakmai szervezetek és az Osztrák Szövetségi Gazdasági Kamara (WKÖ) üdvözlik a régóta várt döntés meghozatalát, mivel ezzel ismét úgy lehet utazni Ausztriá­ban, mint a járvány előtt. A szálláshelyeken és a vendéglátó egységekben április közepe óta ugyan nem kell megfelelni a szigorú ellenőrzéseknek, de a beutazáshoz kötött járványügyi kontroll eddig megbénította a turizmust, és így a szektornak az idén is több veszteséget kellett elszenvednie.
– A közösségi közlekedési eszközökön, az élelmiszert áruló boltokban, a patikákban, a benzinkutaknál, továbbá az egészségügyi intézményekben továbbra is kötelező az FFP2-es típusú maszk viselése Ausztriában 

– fűzte hozzá Kovács Balázs.
Mint mondta, a WKÖ utazási irodai tagozata már hetek óta követelte, hogy az egészségügyi miniszter vonja vissza a más országok által régen kivezetett korlátozást a belépéskor, és annyira elszántak voltak, hogy ennek híján jogi úton tervezték kikényszeríteni ezt a lépést.
Érvelésük szerint az aránytalanul szigorú járványügyi szabályozás a többi európai országhoz képest jelentős versenyhátrányt okozott mind az utaztatók, mind pedig a szálláshely-szolgáltatók, vendéglátósok számára. 

Az utazási irodák szerint 

a járvány alatt alkalmazott merev korlátozások haszontalanok, ezért inkább meg kell tanulni együtt élni a vírussal, ami a turizmus számára kulcsfontosságú lenne, mivel munkahelyeket és jólétet biztosít, és a pandémia előtt 29,7 milliárd euróval járult hozzá az osztrák nemzeti össztermeléshez. Ebből az utaztatók teljesítménye 4,3 milliárd eurót tett ki, amely volumen 2020-ra 897 millió euróra csökkent, és tavaly is csak 1,1 milliárd euróig tudott felkapaszkodni.

Bécs sarkában a magyar turizmus

Ausztria gazdasága nem engedheti meg magának a konjunktúramotornak számító turizmus teljesítményének újbóli zuhanását.


Az ausztriai szálláshelyek vendégforgalma még inkább szemlélteti a szektor által elszenvedett károkat. Az éves forgalom 2019-ben 153 millió vendégéjszaka volt az osztrák hotelekben, panziókban, ami a következő évben 98 millióra zuhant, majd tavaly tovább csökkent 79,6 millióra.
Ennek következtében 

a bevételhiány miatt ma is sorra húzzák le a rolót a kisebb szállás- és vendéglátóhelyek, miközben eltűnt az utazási irodák hét százaléka, illetve kritikus a munkaerőhiány, mivel a turizmusban dolgozók negyede mostanra elhagyta a szektort.

Az irodákat képviselő Osztrák Utazási Szövetség szerint idén a járvány előtti vendégforgalom legfeljebb hetven százalékát érhetik el, mivel kedvezőek a nyári előfoglalások az ausztriai szálláshelyeken. 

Viszont az őszi szezon miatt máris aggódnak a szolgáltatók, mert egyre több helyen emlegetik a vírus visszatértét, a hatodik járványhullámot szeptembertől – ez pedig érezhetően visszaveti a foglalási lendületet: az ausztriai turisták egyelőre nem mernek hosszú távon gondolkodni még a belföldi utazásokban sem.

 

Borítókép: Védőmaszkos járókelők a bécsi Szent István-székesegyház, a Staphansdom előtt (Fotó: MTI/EPA/Alex Halada)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.