Mivel az EKB csütörtöki ülését illető várakozásokban az erősödő recessziós aggodalmak ellenére sem jelentkezett hasonló spekuláció, az euró örülhetett: az árfolyama hetek óta először a paritás – az egy az egyben váltás – fölé mászott a dollár ellenében. A papírforma, hogy az ilyen mozgás segíti a közép-európai devizákat – a dollár erősödése pedig visszaveti őket –, és ennek megfelelően a héten szépen erősödött is a forint a dollár és az euró ellenében.
Az euróövezeti konjunktúrát és pénzmennyiséget befolyásoló EKB-döntések Közép-Európa pénzügyi piacait és gazdasági teljesítményét is erőteljesen befolyásolják, így a régióban is szorosan figyelemmel követik, milyen jelzéseket ad az EKB, nemcsak kamatairól, hanem arról is, miképp képzeli szűkíteni az évtizedes bőség után a likviditást az euróövezetben az infláció leszorítása érdekében.
A politikai nyomás, legalábbis egyelőre, az elemzők szerint kevésbé aggasztó tényező az euróövezeti jegybanki politikában, mint a tengerentúlon, bár itt is jelentkezik, Giorgia Meloni új olasz kormányfő például a héten már első parlamenti beszédében bírálta az EKB kamatemeléseit, és Emmanuel Macron francia elnök is jelezte, hogy a szigorításnak nem kellene lerombolnia a keresletet.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!