Tömegével tűnnek el a piacról a brit bérlakások

A következő öt évben várhatóan közel félmillió brit bérbeadó fogja eladni a lakását, mivel az úgynevezett baby boomer generáció nyugdíjba vonul és készpénzre váltja az ingatlanját. Emiatt folytatódhat a bérleti díjak emelkedése az ingatlanpiacon, ami a fiatalabb generációt kilátástalan helyzetbe hozhatja.

V4NA
2023. 04. 19. 12:00
BRITAIN-HEALTH-VIRUS-ECONOMY-POLITICS-HOUSING Fotó: DANIEL LEAL
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Hamptons ingatlanügynökség kutatása szerint tavaly mintegy 140 ezer bérbeadó adta el az ingatlanját és hagyta el a piacot, miután elérte a nyugdíjkorhatárt. A következő fél évtizedben várhatóan évente csaknem százezren követik majd őket. Emiatt szinte borítékolható, hogy a bérleti díjak az egekbe szöknek, pedig már így is folyamatosan új rekordok dőlnek meg e területen.

Aneisha Beveridge, a Hamptons ingatlanügynökség kutatási vezetője egy brit lapinterjúban elmondta, hogy a bérleti díjak áremelkedése jelentősen meghaladja majd az ingatlanokét is, mert a piacra belépők nem tudják majd kiváltani a piacról kilépők számát. A kiadó ingatlanok száma jelenleg is országosan 38 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben, a kiadó ingatlanok iránt érdeklődők száma pedig 53 százalékkal magasabb.

A Hamptons szerint a nyugdíjba vonuló bérbeadók tették ki a tavalyi ingatlaneladások közel háromnegyedét. A szakértő rámutatott arra is, hogy a végső következmények között az egyik legsúlyosabb az lesz, hogy a fiatalabb generációnak gyakorlatilag lehetetlenné válik a bérlés, a vásárlás pedig annál is távolabb kerülhet a fiataloktól.

A bérleti díjak ugyanis tavaly év végén országszerte átlagosan havi 1172 font körül mozogtak. Nem meglepő módon a fővárosban ennek többszörösét is elkérik a bérbeadók: míg tavaly a negyedik negyedévben 2480 font volt a havi átlag, addig nemrég már a háromezer fontot is átlépte egy havi albérlet díja.


 

További rossz hír a bérlők számára, hogy a Rightmove brit ingatlanportál előrejelzése szerint a bérleti díjak 2023-ban további öt százalékkal fognak emelkedni Nagy-Britannia-szerte, mivel az albérletet keresők és a rendelkezésre álló bérlakások száma közötti egyensúlyhiány továbbra is fennáll.
 

Nincs jele annak, hogy a bérleti piac lassulna a kereslet és a kínálat közötti folyamatos egyensúlyhiány ­miatt 

– jelentette ki James Redington, a Douglas & Gordon független londoni ingatlaniroda munkatársa, aki megerősítette a többi szakértő előrejelzését, és megjegyezte, hogy évtizedek óta a legmagasabb albérletárakkal kell számolnia elsősorban a fiataloknak, ami a következő években tovább súlyosbítja majd a helyzetüket.

Borítókép: Kilátástalan helyzetbe kerülhetnek a brit fiatalok (Fotó: Europress/AFP)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.