– A holland gazdák akkor kapnak támogatást, ha nem termelnek – hívta fel a figyelmet a különös fejleményre közösségi oldalán Hortay Olivér. A Századvég klíma- és energiapolitikai üzletágának vezetője jelezte: egy Brüsszel által jóváhagyott program segítségével Hollandia százszázalékos vissza nem térítendő támogatást nyújt azoknak az állattartóknak, akik önkéntesen felhagynak tevékenységükkel. A cél, hogy a farmerek ne állítsanak elő több húst, és ezért az állam minden költségüket átvállalja.
– A lépés a húsfogyasztás elleni hadjárat egészen új szintje, és annak uniós kiterjesztése már Brüsszelben is az asztalon van – emelte ki Hortay Olivér. A holland kormány azzal érvel, hogy az intézkedés fontos mérföldkő a klímaváltozás elleni küzdelemben, arról ugyanakkor kevés szó esik, hogy az egyre szigorúbb szabályok a húst lassan luxuscikké teszik. A szakértő szerint ráadásul az ösztönzők mesterséges átalakításával a vállalatok nem a termelésük fejlesztésében, hanem annak beszüntetésében válnak érdekeltté. – Márpedig ez aligha segíti az európai mezőgazdaság versenyképességét – tette hozzá Hortay Olivér.
Az üzletágvezető korábban is rámutatott azokra a jelenségekre, melyek rontanak az Európai Unió helyzetén. Így például az elektromos autók értékesítése kizárólag Európában gyengélkedik, ami önmagában súlyos jelzés. A legfrissebb statisztikák szerint júniusban az eladások világszinten tizenhárom százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest. A bővülés Kínában huszonöt százalékos, Amerikában és Kanadában pedig hatszázalékos volt. Európában viszont hétszázalékos visszaesés mutatkozik. A különbség oka, hogy míg mások nagyszabású infrastruktúra-fejlesztésekkel és támogatásokkal segítik a technológia terjedését, az uniós országok, köztük Németország, sorra vezetik ki az ösztönzőket. Ahhoz, hogy egy régióban megérje beruházni, alacsony termelési költségekre van szükség és olyan piacra, ahol a termékek eladhatók. Ma az európai vállalatoknak többszörös energia- és szén-dioxid-kvótaárakat kell fizetniük az amerikai és a kínai versenytársaikhoz képest. A járműgyártás az Európai Unió húzóágazata, ami rengeteg embernek ad munkát.