Amikor fociklubok mutatják a jó példát

Néhány hét van már csak hátra karácsonyig, és ilyenkor, az ünnepi időszak közeledtével talán még többen érzik úgy, hogy fontos az összefogás, az elesettek, a rászorulók támogatása és úgy általában a jó ügyek melletti kiállás, legyen szó környezetünk, az állatok védelméről vagy épp az idősek segítéséről. Az alábbiakban a német és a magyar futball közegéből hozunk néhány esetet, amikor a klubok jó példával elöl járva mutatták meg, hogy nemcsak karácsony környékén, hanem egész évben érdemes és fontos „jónak lenni”.

2024. 11. 30. 9:03
A Haladás játékosai néhány éve örökbefogadható állatokkat vonultak pályára Fotó: Haladás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerencsére a magyar futballban is számos jó példát láthatunk a társadalmi felelősségvállalásra, az Union­hoz hasonlóan az MTK is figyel az idősekre. A kék-fehérek október 6-i, Kecskemét elleni bajnokiján az idősek világnapja alkalmából kisgyerekek helyett szépkorú nézők, józsefvárosi idősotthonok lakói kísérték be a pályára a hazai játékosokat.

Az állatok védelme mellett is gyakran állnak ki a magyar klubok: a Ferencváros évek óta megrendezi az állatok napját, ahol a zöld-fehér szurkolók állatvédő szervezetek munkáját ismerhetik meg és támogathatják. 2021 októberében az MTK elleni örökrangadón örökbefogadható menhelyi kutyákkal vonultak ki a pályára a két csapat labdarúgói, néhány héttel korábban a Haladás és a Budaörs focistái is gazdit kereső ebekkel futottak a gyepre.

Az egyik legnagyobb és legelkötelezettebb szurkolótáborral bíró vidéki klub, a Diósgyőri VTK több éve együttműködik a Diósgyőri Szurkolók az Állatokért Alapítvánnyal, idén októberben az állatok világnapjához kapcsolódóan az egyesület sportolói és alkalmazottai közösen sétáltatták meg az alapítvány menhelyén élő kutyákat, felhíva a figyelmet a felelős állattartás fontosságára.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.