Napjaink vezető klímapolitikai híre, hogy az Európai Unió végrehajtó testülete március végéig törvényjavaslatot terjeszt elő, amelyben 2040-re kilencvenszázalékos kibocsátáscsökkentési célt tűz ki a tagállamoknak, hogy ezzel tovább gyorsítsa az éghajlatvédelmi menetrendje végrehajtását. Az úgynevezett ETS–II nevű üvegházhatású gázok emissziókereskedelmi rendszerének kiterjesztésével a fűtés és a közlekedés is a kibocsátási engedélyköteles ágazatok közé kerülne – mondta el lapunk megkeresésére Toldi Ottó, az MCC Klímapolitikai Intézet vezető kutatója.
Ez azt jelenti, hogy a fosszilis energiahordozókat (benzin, dízel, földgáz) nagy mennyiségben használó gazdasági szereplőknek kibocsátási engedélyeket kell majd vásárolniuk ezekben a szektorokban is, a nagy energetikai és ipari kibocsátókhoz hasonlóan. Mivel a kibocsátási engedélyek számát adminisztratív úton folyamatosan csökkentik, a kereslet-kínálat elve érvényesül: minél nagyobb az igény a kibocsátási engedélyekre, annál magasabb lesz az áruk. Ezt a többletköltséget (az egyszerűség kedvéért karbonadó) pedig természetesen a végfogyasztókra hárítják. A kutató szavai alapján tehát lényegében luxus lehet a fűtés és a közlekedés.
Az EU fogyasztói energiaárai még inkább, immár két oldalról is növekedési nyomás alá kerülnek. Egyrészt az üvegházhatású gázt kibocsátó ipari és mezőgazdasági termelőknek, valamint a szállítást végzőknek be kell majd kalkulálniuk az áraikba a jelenlegi karbonadó (79,55 EUR/tonna CO2eq) jelentős, három-négyszeres emelkedését.
Ismét megmutatkozik a rezsicsökkentés szerepe, létjogosultsága is, hiszen az épületekhez köthető energiafelhasználás számlái is jelentősen növekedhetnek Európa-szerte azokban az országokban, ahol szabadon érvényesülnek a piaci árak a lakossági szektorban is.
A kibocsátási célok ütemezése, megvalósíthatósága is erősen megkérdőjelezhető – derül ki a kutató szavaiból. Ugyanis az üvegházhatású gázok kibocsátásának kilencvenszázalékos csökkentése is jelentős többletköltséget jelent majd a gazdasági szereplőknek, és ezek a költségek végül a fogyasztókat terhelik. Az új kibocsátási cél ambiciózusabb lesz, mint a klímasemlegességhez vezető jelenlegi út, és ez a 2030-as és 2035-ös részcélokat is arányosan emeli.
Mindez természetesen visszahat majd az EU-szintű inflációra, a GDP-növekedési kilátásokra és az energiaszegénységre. Szükség lesz tehát megint – sokadszor – egy teljes gazdasági újratervezésre tagállami szinten is.
A jelenleg érvényes uniós szintű célt, az 55 százalékos kibocsátáscsökkentést 1990-től 2030-ig negyven év alatt sikerül(het) elérni. Ehhez képest 2040-ig, mindössze tizenöt év alatt kell megvalósítani a következő 35 százalékot. A negyven év alatti 55 százalékos csökkentéshez viszonyítva 15 év alatt húszszázalékos csökkentés lett volna arányos, vagyis ez jelentett volna egy egyenletes, lineáris csökkentést. Az új kilencvenszázalékos cél ehhez képest 42,8 százalékos ambíciónövelés – mutatott rá a kutató.
Eközben a földgázárak négyszer-ötször magasabbak, mint az USA-ban, az áramárak két és félszer. A magas költségek miatt recesszióban a gazdaság, a valaha zászlóshajónak számító európai cégek sorra húzzák le a rolót, mennek át Kínába vagy az USA-ba, Európa versenyképessége romlik.
Magyarországon a Fidesz-kormányok 2010-től az energiaellátást a lakossági szektorban mindig is közszolgáltatásnak tekintették, ahol a piaci szabályok korlátozottan érvényesülhetnek.
A lakossági rezsi Magyarországon nem piaci, hanem politikai döntés kérdése, és az unió legalacsonyabbjai között van. Toldi Ottó hozzátette, az a kérdés, hogy meddig maradhat fenn az EU jelenlegi, gazdasági versenyképességet aláásó energiapolitikája.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Bach Máté)
