Az idei az áttörés éve lesz, legalább nyolc olyan tényező van, köztük a foglalkoztatás, amiből látják, hogy fordul a gazdaság – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) vállalatokat díjazó ünnepségén szombat este Budapesten. Nagy Márton a szövetség Companies for the Future Award című rendezvényén elsőként azt említette, hogy az országban 4,7 millió a foglalkoztatottak száma, és alacsony a munkanélküliségi ráta.
Másodikként nevezte meg a reálbérek kérdéskörét: öt százalékkal emelkednek ugyanis idén a reálbérek a tavalyi kilencszázalékos növekedés után.
A gazdasági fordulatot segítő tényezők közé sorolta még egyebek mellett, hogy
- jelentősen emelkedik a fogyasztás,
- a turizmus zakatol,
- emelkednek a lakástranzakciók,
- az építőiparon belül a rendelésállomány több mint 16 százalékkal nőtt
- és beindult az autópiac is.
A miniszter rámutatott, hogy azok az ágazatok fognak leggyorsabban beindulni, ahol a belső kereslet a legfontosabb, így az építőipar, a gyógyszeripar, részben a logisztika és az élelmiszeripar. Ezek lesznek az első területek, amelyek tényleg fordulatot tudnak mutatni – mondta a tárcavezető. A külső kereslet által érintett ágazatok attól függenek, hogy Európa miként szedi össze magát és az európai versenyképesség hogyan tud helyreállni.
Áttörés a gazdaság több területén
Nagy Márton kiemelte, az áttörés érdekében már eddig is rengeteg programot jelentettek be, köztük azt a 21 pontot, amely lényegében három téma köré csoportosítható: a gazdasági növekedésen alapuló nagyobb bérkonvergencia, lakhatási kérdések és a kis- és közepes cégek esetén a méret duplázása. A miniszter kijelentette, hogy ez a három, a magyar gazdaságpolitikát meghatározó témakör szombaton további három témakörrel bővült:
- a nagyvállalati gyárépítési program, ami száz új gyárat jelent Magyarországon,
- az adócsökkentés politikája,
- valamint az infláció és az élelmiszerinfláció elleni küzdelem.
Nagy Márton elmondta, hogy a Száz új gyár program arról szól, hogy az országban az iparnak továbbra is nagy a jelentősége. Az autóipar mellett azonban fókuszálniuk kell a gyógyszergyártásra, az élelmiszeriparra és az egyéb olyan iparágakra, amelyeknek nagy a hozzáadott értéke és a jövő iparágaira is.